80 éves korában, álmában elhunyt minden idők legjobb védője, a legendás Dick Butkus.
“A rózsa piros, az ibolya kék, te pedig kibaszottul el akarod kerülni Dick Butkust”
Butkus 1965-ben került a ligába, egész karrierjét a Bearsben töltötte. A linebacker kétszer lett az év védője, kilenc szezonja alatt nyolcszor választották All-Prónak, az 1973-as visszavonulása után öt évvel pedig beválasztották a Hall of Fame-be. Minden idők egyik legjobb védőjének tartja a szakma, megreformálta a posztot.
A pályán megszerzett hírnévnek viszont ára volt. A térdét egy fémprotézisre kellett kicserélni, csontritkulás miatt az egyik lába 3,8 centivel rövidebb lett, mint a másik, ami kihatott a csípőjére, a hátára és a nyakára. 2002-ben a gerincében lévő idegkárosodás miatt kialakult nála a drop foot nevű betegség, ami miatt nem tudta mozgatni a lábfejének elülső részét, illetve a karjai is annyira legyengültek, hogy két kézzel tudott csak felemelni egy kávéscsészét. Mindezek ellenére semmit nem bánt meg és egész életében imádta a futballt.
Nyugodjon békében!

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások