A Colts nemrég adott egy 3 éves, 42 millió dolláros szerződést Jonathan Taylornak, amivel a liga egyik legjobban kereső futójává tette a korábban cserét kérő támadót. A döntés mellett vannak enyhítő körülmények, végülis belefért a gárdának, de ez összességében nem más, mint az elmúlt évek borzalmas csapatépítési stratégiájának megkoronázása.
Taylor a 2020-as draft második körében került a Coltshoz. Az egyetemen egy szörnyeteg volt, három év alatt 6174 yardot és 50 TD-t szerzett a földön és bár erős kérdőjelek voltak azzal kapcsolatban, hogy lehet-e belőle egy igazán jó három downos back, az egyértelmű volt, hogy futni tud. Ezt rögtön az újonc idényében megmutatta, amikor 1247 yardot és 12 TD-t futott, 2021-ben pedig All-Pro szinten teljesítve 1811 yardot és 18 TD-t tett a közösbe 5,5 yardos átlaggal.
Emellett kiderült/bebizonyosodott, hogy nem csak futni és blokkolni, de elkapni is vállalhatóan tud. Nem egy Austin Ekeler vagy Christian McCaffrey, nem nagyon lehet vele útvonalakat futtatni, de biztonsági opcióként és screen játékoknál jól teljesített. Ez szezononként 30-40 elkapást és 300 körüli yardmennyiséget eredményezett, vagyis mindenki megnyugodhatott Indianapolisban, megérte ellőni rá egy második kört.
A harmadik idénye már nem sikerült olyan jól: folyamatosan volt valamilyen kisebb-nagyobb sérülése, a támadófal teljesítménye is visszaesett, a Colts pedig eleve hamar elengedte az idényt és elkezdett tankolni. Ilyen körülmények között érthető volt, hogy nem fog űrszámokat hozni, a sérülések sem néztek ki jól, viszont jogosult lett egy új szerződésre. Csakhogy a csapat újjáépítésbe kezdett, abba pedig hagyományosan nem szokott beleférni egy 10+ millió dolláros futó.
Nem is nagyon haladtak a tárgyalások, a dolgok pedig elfajultak. Taylor júliusban találkozott a tulajdonos Jim Irsay-jel, ami olyan rosszul sikerült, hogy Taylor cserét kért a csapattól. Erre válaszul a Colts elkezdett keménykedni, és felmerült, hogy a PUP-lista helyett NFI-listára teszi Taylort. A két sérültlista között az a különbség, hogy a PUP (fizikailag játékra képtelen) listára azok kerülnek, akik a csapatnál (meccsen, edzésen) szenvedtek sérülést, míg az NFI (nem futball sérülés) listára azok, akik a csapattól távol (saját szabadidejükben) sérültek meg. Utóbbi esetben a franchise nem köteles kiutalni semmiféle fizetést a játékos számára a felépülésééig, tehát Taylor idei $4,3 milliós fizetése lenne a tét.
Ebből végül nem lett semmi, sikerült részben elsimítani a dolgokat, de sem a trade-pletykák nem álltak le, se abban nem lehettünk biztosak, hogy Taylor hajlandó lesz még Colts mezben pályára lépni. Aztán szinte a semmiből jött a hír, hogy sikerült megállapodni egy egész korrekt szerződésről.
Ami a hosszabbítás mellett szól
A Colts egy újjáépítés elején van, és bár ilyen helyzetekben ritkán költenek sokat futóra, ellenben a csapatnak legalább bőven volt pénze. Jövőre 75 millió dollárnyi cap space áll majd a csapat rendelkezésére, bőven belefér egy nagyobb futó fizetés, pláne úgy, hogy nem is borult meg úgy a menedzsment, mint annak idején Todd Gurley vagy Zeke Elliott esetében a Rams és a Cowboys.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót