Közeledünk az alapszakasz feléhez az idei NCAA szezonban, így tehát kellő mennyiségű mérkőzést láthattunk már ahhoz, hogy levonjuk az idény eddigi legfontosabb tanulságait. Kezd tisztulni a kép, hogy melyik csapatok küzdhetnek meg a rájátszásban való részvételért, kik lehetnek a konferenciák bajnokai és kik azok, akiknek már elúszott a hajó, már ami a rájátszás- és konferenciagyőzelemről szőtt álmokat illeti.
A Georgia és a Michigan a két legjobb csapat (egyelőre), de a végső győztes személye megjósolhatatlan
Ugyan az idei szezonban sokkal kiegyenlítettebbeknek tűnnek az erőviszonyok, mint bármikor a korábbi években, a szezon előtt két legerősebbnek tartott gárda továbbra is őrzi pozícióját a ranglista élén. Azt viszont szerintem túlzás lenne kijelenteni, hogy biztosan a Georgia Bulldogs vagy a Michigan Wolverines lesz a bajnok, mert legalább 5-6 gárda pályázik még rajtuk kívül reális eséllyel arra, hogy az ország legjobb egyetemi focicsapata legyen.
A kétszeres címvédő Georgia már 23 zsinórban megvívott győztes mérkőzéssel áll a háta mögött, ugyanakkor mind a South Carolina, mind az Auburn ellen erősen rezgett a léc Kirby Smart fiainak. Múlt héten a rangsorolt Kentucky ellen domináns győzelmet aratott a csapat, amivel sikerült egy kicsit elhallgattatni a kétkedőket. Ugyanakkor nem alaptalan az a kijelentés, hogy ez a Bulldogs még messze van az elmúlt két bajnoki címet besöprő gárda játékerejétől. Különösen a pass rush hiánya (csak 11 sack, bottom 5 az SEC-ben), valamint a támadósorban a futójáték miatt lehet aggódni.
A Michigan Wolverines a Bulldogsszal ellentétben eddig minden riválisán átgázolt, átlagosan 37-7-es arányban veri el aktuális ellenfelét Jim Harbaugh gárdája. A csapat sorsolása ugyanakkor rendkívül könnyű volt idáig, ezért nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a Wolverines eddigi teljesítményéből. Kétség sem fér hozzá, hogy a Penn State Nittany Lions, valamint az Ohio State Buckeyes elleni derbi fogja meghatározni a Michigan szezonját. Elképzelhető, hogy veretlen alapszakasz fog kelleni a rájátszás részvételhez, ezért egyik rangadón sem fér bele a kisiklás.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
- Megsérült Trevor Lawrence
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
- Újabb mélységekben a Patriots
- A Panthers már matematikailag sem juthat be a rájátszásba
- Tyreek Hillnek tényleg összejöhet a 2000 yard
- Újabb 1000 yardos szezon: Mike Evans úton a Hall of Fame felé
- Egész évre elveszítette kezdő elkapóját a Texans
- Több hét kihagyás vár Kenny Pickettre
Legutóbbi hozzászólások