A Falcons megverte a Saintst és így felugrott az NFC South tetejére! A Steelers Matt Canada kirúgása után egyből 400+ yardot pakolt fel a táblára. A Colts feljött a rájátszást érő helyek egyikére, a Chiefs pedig gyenge kezdés után bedarálta a Raiderst.
New Orleans Saints @ Atlanta Falcons 15-24
Elég nehéz touchdown nélkül meccset nyerni az NFL-ben. Ezen a találkozón azonban úgy tűnt, hogy erről a Saintset elfelejtették értesíteni. Hiába értékesített 5 field goalt is a vendég együttes rúgója, a hatékony futójátékot bemutató Falcons legyőzte riválisát, és átvették a vezetést a csoportban.
Két punttal nyitottak a csapatok, majd Derek Carr és Chris Olave összjátéka 51 yardos előrehaladást eredményezett, a támadósorozat ugyanakkor elakadt a vörös zónában. Blake Grupe 25 yardos mezőnygóljával szerezte meg a mérkőzés első pontjait a Saints, amire a Falcons csupán egy sikertelen negyedik kísérlettel tudott válaszolni. Az első negyedben Carr tőle szokatlan módon agresszíven támadta a pálya mélységi területeit, többek között Taysom Hill is látványos elkapást mutatott be. A vendégek irányítója azonban túlzásba vitte a kockáztatást, Jessie Bates pedig vércseként csapott le a passzára, és 92 yardos pick sixet szerzett.
JESSIE BATES III PICK-SIX 🚨 pic.twitter.com/tayUXaFqyU
— PFF (@PFF) November 26, 2023
Ugyanakkor a Saints offense továbbra is lendületben maradt, és Grupe 52 yardos mezőnygóljával 1 pontra csökkentette hátrányát a vendég együttes. A védelem által szerzett hatpontos azonban a Falcons támadósort is felrázta, Desmond Ridder futásokkal és passzokkal is képes volt előre vezényelni csapatát. A drive végén Bijan Robinson 10 yardos futásával a hazai támadósor is feliratkozott az eredményjelzőre (6-14).
.@Bijan5Robinson coming through 😤
📺 FOX | NFL+ pic.twitter.com/NJ8aVfbLHf
— Atlanta Falcons (@AtlantaFalcons) November 26, 2023
Úgy tűnt, hogy Michael Thomas kiesése nem viselte meg a Saints offense-t, ugyanis Chris Olave tarthatatlan volt. Már a második negyedben átlépte a 100 elkapott yardot, folyamatosan mozgatta a láncokat az elkapásaival a másodéves receiver. A vörös zóna kapujában azonban nem változott a forgatókönyv, és ismét mezőnygól érkezett a Saintstől. A következő támadósorozatban Cordarrelle Patterson futásaival goal to go szituációba jutott a Falcons, Ridder azonban interceptiont dobott, így a félidőben 5 ponttal vezetett az Atlanta.
Újult energiával lépett ki a gyepre a Saints a második játékrészben. Előbb a védelem puntra kényszerítette a Falcons támadósort, majd egy 14 playből álló, több mint 8 perces drive következett, amiből viszont ismételten csak 3 pontot tudtak szerezni. Ugyanakkor Ridder minden esélyt megadott a vendég együttesnek a fordításra, mert újra Tyrann Mathieu kezébe juttatta a játékszert interception formájában.
Úgy tűnt, hogy a Saints offense kihasználja a rövid pályát, Bates azonban másképp gondolta. A holtszezonban a Bengalstól érkező safety egy parádés megmozdulással kiütötte Taysom Hill kezéből a labdát és az Atlanta visszaszerezte a támadás jogát. Ez a labdaszerzés meccsdöntőnek bizonyult, hiszen a turnovert követően 9 play alatt végigrobogott a pályán a Falcons offense, Bijan Robinson 26 yardról elkapásból volt eredményes.
HE TAKES WHAT HE WANTS 🦡@LSUFootball | 📺: FOX pic.twitter.com/tgfoiFFFW8
— New Orleans Saints (@Saints) November 26, 2023
I'm 'bout to punch the ball out
📺 FOX | NFL+ pic.twitter.com/sZBL71YV56
— Atlanta Falcons (@AtlantaFalcons) November 26, 2023
Ridder to Bijan! @AtlantaFalcons extend their lead.
📺: #NOvsATL on FOX
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/1dOevJjoZZ pic.twitter.com/7oHuzrHB9a— NFL (@NFL) November 26, 2023
Még 1-1 mezőnygólt szereztek ezt követően a csapatok, azonban a Falcons támadósorozatával lepörgette az óra nagy részét. Kevesebb, mint 2 perccel a vége előtt 9 pontra növelte előnyét a hazai gárda, és innen már nem volt visszaút a vendég együttes számára.
A Falcons két tényezőnek köszönheti a győzelmét: a futójátéknak és Jessie Batesnek. 41 futásból 228 yardot tett meg a hazai csapat, semmi ellenszere nem volt a Saints defense-nek a földön. A pihenőhét alatt talán megjött Arthur Smith esze, hiszen a legtöbb futókísérletet Bijan Robinson kapta, aki meg is hálálta a bizalmat. Robinson 91 futott yardot és 1 TD-t szerzett, plusz még egy elkapott hatpontossal is hozzájárult csapata győzelméhez. Mellette egyértelműen Jessie Bates volt a nyerőember, hiszen TD-t szerzett és mindkét labdaszerzése potenciális pontszerző támadósorozatot akasztott meg.
Saints oldalon Mathieu-t lehet kiemelni, aki két interceptionnel vétette magát észre, a futás elleni védekezés ugyanakkor csődöt mondott. A támadók közül Olavét kell dicsérni, aki az első 30 percben ellenállhatatlanul játszott, ugyanakkor a második félidőben agyrázkódást szenvedett, ami miatt nem tudott visszatérni a pályára. Alvin Kamara 100 scrimmage yard fölé, Carr pedig 300 passzolt yard fölé jutott, de TD-t ők sem tudtak szerezni, ami döntőnek bizonyult.
(Atreus)
Pittsburgh Steelers @ Cincinnati Bengals 16-10
Matt Canada elküldését jó támadóteljesítménnyel és csoportrivális legyőzésével ünnepelte a Pittsburgh. Az első drive-ból ugyan hamar punt lett, de a Joe Burrow nélküli Bengals támadósor is hamar elhagyta a pályát. Ezt követően Kenny Pickett a vörös zónáig navigálta a Steelerst, ahol ki is osztott egy passzt Diontae Johnsonnak, akinek azonban a kezéből DJ Turner kiütötte a labdát, így nem lett TD, sőt a következő játékban Turner egy fumble-t is összeszedett. A következő drive-ban viszont két nagy játéknak köszönhetően már egy mezőnygóllal magához ragadta a vezetést a Steelers.
Recovered by DJ Turner 👏#PITvsCIN | 📺 CBS pic.twitter.com/tNgkVZRLAe
— Cincinnati Bengals (@Bengals) November 26, 2023
Igaz nem sokáig, ugyanis Trayveon Williams egészen a félpályáig hordta vissza a labdát, a rövid pályát pedig Ja’Marr Chase megfelezte, hogy aztán Drew Sample elkapása után a Bengalsnál legyen az előny. Több pont már nem is volt a félidőben, ami nagyrészt a két csapat pocsék harmadik kísérletes teljesítményének köszönhető. A Bengals négyből nullát, míg a Pittsburgh kilencből csak hármat oldott meg.
6 + 89 = TUDDY!#PITvsCIN | 📺 CBS pic.twitter.com/FwCLN3sJ7g
— Cincinnati Bengals (@Bengals) November 26, 2023
A harmadik negyed elején egészen a vörös zónáig jutott el a Bengals, ott azonban Jake Browning eladta. A turnovert pedig a meccs leghosszabb, 79 yardos drive-jával és Najee Harris TD-jével büntette a Steelers. A Bengals támadósor nem sok vizet zavart, így viszont nem tudott eleget pihenni a védelem sem. A Pittsburgh pedig két mezőnygóllal kvázi el is döntötte a meccset.
Trenton Thompson with the INT 🙌
📲: Stream on NFL+ https://t.co/T87FSnfvVk pic.twitter.com/WXRp8og2LC
— Pittsburgh Steelers (@steelers) November 26, 2023
A Bengals futójátéka abszolút súlytalan volt, Mixon mindössze kettes átlaggal 16 yardig jutott. A Steelers ugyan csak négy sacket szerzett a gyenge hazai támadófal ellen, ráadásul Browning vörös zónás labdaeladása is sokba került a csapatnak. A futójáték hiányában sem a konzekvens haladás nem ment, sem az órát nem tudták eléggé égetni, így a Steelersnél majdnem 15 perccel többet volt a labda.
A Pittsburghben 58 meccsen át volt Matt Canada a támadókoordinátor, mielőtt a héten kirúgta volna a csapat. Ezalatt az időszak alatt egyszer sem tudott a Steelers támadósora 400 yard fölé jutni, nélküle viszont rögtön az első alkalommal sikerült. Ugyan nem volt minden zökkenőmentes, de végre a pálya közepét is sikerült használni és a 400 yard önmagáért beszél, még ha a Bengals védelme nem is az, amit megszokhattunk. Ami a Bengalsnál nem ment, az a Steelersnél hasított. A földön a Najee Harris, Jaylen Warren duó 148 yardot termelt, míg Kenny Pickett 278 yardot passzolt. Ráadásul ismét nem adta el a labdát, így már Ben Roethlisberger korábbi 208 passzkísérletét felülmúlva neki van a legtöbb egymást követő passzkísérlete INT nélkül a franchise történelmében.
.@ohthatsNajee22 in for 6️⃣
📲: Stream on NFL+ https://t.co/T87FSnfvVk pic.twitter.com/44juSuVSWF
— Pittsburgh Steelers (@steelers) November 26, 2023
Remek meccse volt a tight end Pat Freiermuthnak, aki kilenc elkapásból 120 yarddal segítette csapatát. Kevésbé lehet büszke teljesítményére Diontae Johnson, aki ugyan 50 yardig jutott, a Pittsburgh fumble-jénél egy lépést sem tett a labdáért, ami elég rosszul vette ki magát. Érdekesség, hogy a stadionban a mérkőzés órája elromlott, így másfél negyeden át nem lehetett tudni pontosan mennyi van hátra. A Pittsburgh győzelmével óriási lépést tett a rájátszás felé, míg a Bengals kezdhet elbúcsúzni a szezontól.
(bandrew)
Kansas City Chiefs @ Las Vegas Raiders 31-17
Borzalmasan kezdett a Chiefs Las Vegasban. Patrick Mahomesék ugyan nem adták el a labdát, de teljesen ritmustalanul és rengeteg hibával játszottak, így az első két támadásból csak 13 yardot sikerült szerezni. Eközben a Raiders feltett 14 pontot, ami könnyen lehetett volna több is, ha Daniel Carlson nem hagy ki egy 30 yardos mezőnygólt (vagy ha tökösebbek és nekimennek a 4&1-nek a Chiefs 12 yardosánál).
JOSH JACOBS IS GONE 💨
pic.twitter.com/oK2axwhJBT— PFF (@PFF) November 26, 2023
Az első közel 20 perc után a Raiders 211 támadóyardnál és 14 pontnál tartott, míg a Chiefs 13 yardra és nulla pontra volt képes. Aztán a vendégek megéreztek a meccsbe és a maradék 40 percben felpakoltak 347 yardot és 31 pontot, esélyt sem adva az amúgy nagyon szimpatikusan küzdő Raidersnek.
Patrick Mahomes szokás szerint nagyot ment és kivételesen csak pár passzát ejtették el az elkapói, ami már-már csodába illő. A meccset 298 yarddal és két TD-vel fejezte be, a kedvenc célpontja pedig ezúttal nem Travis Kelce, hanem Rashee Rice volt. A második körös újoncnak ez volt az első 100+ yardos meccse, ráadásul még egy TD-t is sikerült szereznie. Egyelőre túl inkonzisztens ahhoz, hogy egy jobb második számú elkapónál többet lássunk bele, de még mindig köröket ver Skyy Moore-ra vagy Kelce-n kívül bárkire, tehát vele kapcsolatban legalább bizakodni lehet.
Rashee Rice can't be caught! TD @Chiefs
📺: #KCvsLV on CBS
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/1dOevJjoZZ pic.twitter.com/cwMKdX58cp— NFL (@NFL) November 26, 2023
A kansasi támadófal passzblokkolásban jól teljesített, de futásblokkolásban voltak problémák. Ezzel együtt Isiah Pacheco azért szerzett két TD-t, de ha a Raiders ellen ennyire nyögvenyelős a játék, akkor később ebből még lehetnek gondok. Pláne, hogy a védelem is döcög. A futás elleni védelem a nagy képet nézve nem volt rossz, bár Josh Jacobs 63 yardos TD-jével nehéz lesz dicsekedni még úgy is, hogy azt leszámítva a kiváló futó 19 futásból csak 47 yardra volt képes. A passz elleni védekezés sem volt az igazi, Aidan O’Connell kifejezetten kényelmesen játszhatott, Jakobi Meyers és Davante Adams pedig simán dominált. Nyilván minden meccs más, de a 6,2 yardos átlaggal benyelt 358 yard nem bajnoki forma.
MAD MAXX! @CrosbyMaxx
📺: #KCvsLV on CBS
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/1dOevJjoZZ pic.twitter.com/d5gqztWbXF— NFL (@NFL) November 26, 2023
A Raiders oldaláról O’Connell teljesen rendben volt, de két-három jó drive-nál azért nincs több benne és nem vagyok meggyőzve, hogy akár csak ezt képes lenne konzisztensen hozni. Egyelőre nem tűnik egy franchise QB alapanyagnak, de nagyon lelkesen küzd és hajt, ahogy mindenki körülötte és emiatt kifejezetten szerethető a csapat. Hasonló a helyzet a védelemmel is, ami ha nem is teljesített jól, de legalább vért izzadt a pályán. Különösen a meccs előtt kétséges besorolást kapó Maxx Crosby, aki nagyjából félholtan lépett pályára és így is képes volt sacket szerezni, ráadásul egyedüliként a védelemből.
(renningan)
Tampa Bay Buccaneers @ Indianapolis Colts 20-27
A Buccaneers látogatott Indianapolisba és a mérkőzés nem éppen úgy indult, ahogy azt ők eltervezték. Az első támadásnál szépen haladtak, de amikor a gólvonalhoz érkeztek egy QB sneak után Baker Mayfield sérült meg, és Kyle Trask vezetésével meg kellett elégedniük a mezőnygóllal. További problémát okozott a vendégeknek, hogy a Colts első három támadásából 17 pontot pakolt fel a táblára. Minshew és Jonathan Taylor futott touchdownt, Gay pedig 46 yardról értékesített egy field goalt.
Mayfield sérülése szerencsére nem volt súlyos, így a második támadásra már visszajöhetett, de a második passzra eladta a labdát, Ronnie Harrison szerezte az interceptiont, akinek idén ez volt az első mérkőzése. Gardner Minshew azonban mindent megtett a Bucs felzárkózásáért, előszőr Carlton Davis szedte le egy passzát saját 20 yardosán belül, amiből Mike Evans touchdownjával szépítettek. Minshew közel volt a második eladott labdájához is, de ott Alec Pierce elkapóként segített, hogy Winfield ne tudja megszerezni a labdát. A félidő vége előtt Gay még egy 58 yardos mezőnygóllal próbálkozott, de az a bal kapufát találta el, így 17-10-es Colts vezetéssel mehettek a csapatok pihenőre.
Payne Durham makes a tough catch in traffic 😤
📺: #TBvsIND on CBS
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/1dOevJjoZZ pic.twitter.com/qgBdB3qg2x— NFL (@NFL) November 26, 2023
A szünet után a Colts újra két labdabirtoklásra növelte az előnyét, de a floridai csapat nem akarta feladni a mérkőzést. Evans 23 yardos elkapásával jöttek vissza három pontra, de a pozitív mérlegért harcoló hazaiak erre rögtön válaszoltak Taylor második touchdownjával. A mérkőzés során négy alkalommal is negyedik kísérletre is nekiment a Colts, ebből három sikeres is volt. Az érdekesség pedig ott volt, hogy hiába csak egy yardot kellett megtenniük, nem a szokásos futójáték lett behívva, hanem beleálltak a passzjátékba. Ezekből jól is jöttek ki, egyszer Pittman szerzett 24 yardot, másodszor pedig Alie-Cox 30-at. Mindkét drive végén touchdown született, ezek a hívások nem csak a támadást tartották életben, hanem az ellenfél védelmére is demoralizáló hatással voltak Steichen remek játékhívásai. A hajrához közeledve visszajött hét pontra a Buccaneers, két és fél perccel a vége előtt vissza is kapták a labdát, hogy egyenlíthessenek, de az egész mérkőzésen remekül játszó Samson Ebukam fumble-t harcolt ki Mayfielden, ami után a Colts otthon is tudta tartani a győzelmet.
.@bakermayfield & @MikeEvans13_ connect again! @Buccaneers within 3.
📺: #TBvsIND on CBS
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/1dOevJjoZZ pic.twitter.com/5EesogS477— NFL (@NFL) November 26, 2023
A statisztikára ránézve azt láthatjuk, hogy Minshew 251 yardot passzolt, mellette egy futott touchdownnal és egy eladott labdával. Nagyon kétarcú volt az irányító játéka a mérkőzésen, egyszer remekül végigvezetett egy támadást, majd utána következőnél meg buta eladott labdát vétett az ellenfelet visszahozva a mérkőzésbe. Futásban most Jonathan Tayloré volt a főszerep, 15 alkalommal kapta meg a labdát, amiből 91 yardot és két TD-t hozott össze. Zack Moss most nyolcszor indulhatott meg a labdával, de ő is hozzátett 55 yardot. Elkapóknál Michael Pittman a szezon közben többször is panaszkodott, hogy nem keresik sokszor a labdával. Utóbbi négy meccsén erre nem panaszkodhat, hiszen háromszor is 10-nél több labda repült felé, a Saints ellen is nyolcszor kereste Minshew. Most 13 alkalommal szállt felé a labda, amiből tíz elkapás is lett 107 yardért. Az újonc Josh Downst is 13 alkalommal kereste Minshew, de ő ebből csak öt elkapást csinált. A védelem nagy nyomást helyezett Baker Mayfieldre, hat alkalommal is földre vitték. Az egységből egyértelműen Samson Ebukam emelkedett ki két sackkel és a mérkőzést eldöntő fumble is a nevéhez köthető.
4th & Inches? Indy picks up 30 instead.
📺: #TBvsIND on CBS
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/1dOevJjoZZ pic.twitter.com/PARzIzugsi— NFL (@NFL) November 26, 2023
A másik oldalra áttérve Baker Mayfield 199 yarddal zárt, két touchdown, egy interception és egy fumble került a neve mellé. Pontosság terén hozta az idei átlagát a 65% körülit, ami egyébként eddigi karrierje legjobbja. A rossz kezdésnek köszönhetően egész mérkőzésen az eredmény után futottak, a végén pedig amikor mehettek volna az egyenlítésért, az elvesztett labdája megpecsételte csapata sorsát. Rachaad White 100 yardot futott, közte egy 38 yardos megiramodással. Elkapóknál Mike Evans emelkedett ki a két TD-vel és a 70 yard is a legtöbb volt a csapatnál. Mellette még 45 yarddal zárt Godwin és Otton is. A védelem nehezen lendült bele a mérkőzésbe, az első három támadásból kaptak 17 pontot, ott nem sok mindent tudtak kezdeni a Minshew vezette drive-okkal. Ezek után az interception jó pozícióba hozta Mayfieldéket, de negyedik kísérletnél négyből háromszor is megoldotta a Colts, persze ehhez hozzátartozik, hogy Steichen ötletes játékhívásai is kellettek. Nyomást Minshew-ra nem nagyon tudtak helyezni, két alkalommal sackelték.
A mérkőzés kronológiájához hozzá tartozik, hogy a Colts a héten elküldte Shaquille Leonardot, aki a korábbi években sérülése előtt meghatározó játékosa volt a védelemnek. Hiába nem a csapat tagja, családjával ott volt a mérkőzésen és az első időkérésnél egy kisfilmet is lejátszottak legjobb pillanataiból. Leonard Ronnie Harrison interceptionje után is posztolt, hogy mennyire örül, hogy a practice squadból felkerült safety ilyen jól kezdett.
(kronikk)
Legfrissebb cikkeink
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A Leonard-ös szál nagyon tetszik, emberséges a kultúra a csapatnál. Tisztelet🐎