A Jets érthetetlen okokból egész évben kiállt Zach Wilson mellett. Most először azonban Robert Saleh főedző nem tett így a Bills elleni meccs utáni sajtótájékoztatóján és nem jelentette ki, hogy Wilson lesz a kezdő pénteken a Dolphins ellen.
“Megnézzük a meccsfelvételt és holnap döntést hozunk.”
– mondta Saleh, majd hozzátette, hogy az irányító gyenge játéka mellett sok gond volt a támadófallal, az elkapókkal és mindennel is támadóoldalon. Ugyanakkora ha ilyet nyilatkozik egy főedző, az általában azt jelenti, hogy váltás következik a poszton.
Wilson 15 passzából 7 volt sikeres 81 yardért, egy TD-ért és egy INT-ért, majd lecserélték Tim Boyle-ra a harmadik negyed végén 29-6-os hátrányban. Na persze nem mintha most játszott volna először nagyon gyengén Wilson és a Jets támadósor, ez volt jellemző az egész idényre.
A mostani teljesítményükkel viszont átvették a legrosszabb támadósor címet EPA/drive és sikerességi ráta mutató alapján is a városi rivális Giantstől. A szerzett 155 yardjuk pedig a 6. legkevesebb volt idén bármely csapattól bármely meccsen. Gyenge ez az offense, Wilson is rossz, de ez így volt eddig is, már rég lépnie kellett volna a Jetsnek.
Most viszont az a helyzet, hogy Tim Boyle vagy a gyakorlócsapatos Trevor Siemian állhat be Wilson helyére, nincs más a keretben és már a piacon sem.
Aaron Rodgers ugyan ígérgeti a társaknak, hogy december 2-án már edzésbe áll és karácsonykor pályára is lépne, de nagyon úgy tűnik, hogy addig elúszik a rájátszás. A Jets 4-6-tal áll jelenleg, Rodgers lehetséges visszatéréséig a Dolphins, a Falcons, a Texans és ismét a Dolphins lesz az ellenfél. Ha 2-2-t sikerülne összehozni, akkor még matematikai esély lenne, de gyakorlati már úgy sem sok – 3-1-ről pedig nehéz lenne álmodni.

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- Tucatjatekos on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- zunya on Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Sigismundus on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Geiz on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra