Joe Flacco visszatért az AFC Northba! Az ESPN információi szerint ugyanis a pénteki próbajáték utána a Browns ma hivatalosan leigazolja a mára már 38 éves irányítót – egyelőre a gyakorlócsapatba, de értelemszerűen onnan bármikor felhozhatják majd, és a várakozások szerint ez meg is fog történni.
A Brownsban kezdett már idén Deshaun Watson sérülése miatt PJ Walker és az újonc Dorian Thompson-Robinson is. Most vasárnap utóbbi játszott a Steelers ellen, 43 passzából 23 volt sikeres 165 yardért és egy INT-ért, de meccsnyerő mezőnygólig vezette a végén a támadókat. Különösen rossz ugyan nem volt, de volt egy interceptionje és egy elejtett interceptionje is, illetve szinte minden passza 5 yardon belüli volt, tehát nagyon keveset kértek tőle.
A csapatnak van egy elit védelme, emellé az irányítótól csak azt fogják kérni, hogy ne rontsa el a dolgokat, a futójátékkal és könnyű gyors passzokkal igyekeznek majd haladni – azonban ahogy a Steelers ellen is láttuk, ha nem tudják megnyitni a pályát, akkor a védelem is fel tud lépni ezekre a rövid játékokra. Kérdés, mi van még jelenleg Flaccóban, de talán a karjától jobban félhetnek az ellenfelek, a rövid játékokat pedig talán ő is meg tudja oldani – ellenben megiramodásokkal nem lesz veszélyes, ahogy DTR vagy Walker volt.
Az még egyelőre nem derült ki, hogy a korábbi első körös, majd Super Bowl MVP irányítót kezdőnek szánják-e vagy csak tartaléknak.
A Browns jövő héten egyébként a zsinórban négy meccset megnyerő Broncos ellen lép pályára.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben