Hír

Belichick a kezdő irányító kérdéséről: mindenkinek készen kell állnia

Published on

A Patriotsot legutóbb másfél hete láttuk a pályán Németországban, ahol gyenge teljesítménye miatt leültették Mac Jonest. Azóta ott lebeg a kérdés a csapat körül, hogy ki lesz a kezdő irányító a Giants elleni mérkőzésen most vasárnap. A választ pedig továbbra sem tudjuk.

Annyit tudunk, hogy erről nem a támadókoordinátor Bill O’Brien fog dönteni, hanem a főedző Bill Belichick. Ő pedig szokásához híven nem árult el sok mindent, mindössze annyit, hogy minden irányítójának készen kell állnia.

“Ugyanazt mondtam el minden játékosunknak: álljatok készen. Remélhetőleg így lesz majd.”

– mondta Belichick, majd hozzátette, hogy vasárnap megtudjuk, ki is lesz a kezdő.

Négy opciója van a Patriotsnak: Mac Jones, Bailey Zappe, Will Grier és Malik Cunningham. Előbbi három az aktív keretben van, utóbbi a gyakorlócsapatban, de a Covid alatt megkönnyített szabályok miatt ez már nem sok mindent számít, Cunninghamet is fel lehet hozni bármikor a meccsnapi keretbe.

Fontos meccse lesz vasárnap a csapatnak a Giants ellen, hiszen a találkozó vesztese jobb pozícióba kerül egy top2-es pick megszerzésére, ami az idei irányító felhozatal (Caleb Williams, Drake Maye) miatt fontos lenne a drafton.

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group