Hihetetlen Dobbs, elképesztő Stroud, mindenes Taysom Hill

Joshua Dobbsnak a huddle-ben kellett elmagyarázni a játékhívásokat, de így is győzelemre vezette a Vikingst. CJ Stroud god mode-ba kapcsolt a Buccaneers elleni második félidőben és minden idők újonc teljesítményét nyújtotta. Sam Howell Bill Belichick ellen tudott nyerni, Taysom Hill pedig nem csak futásaival volt hasznos, hanem passzolt és el is kapott egy-egy touchdownt. 

Minnesota Vikings @ Atlanta Falcons 31-28

Érdekes párosítás lett a Vikings vendégjátéka Atlantában, Cousins sérülése miatt Jaren Hall volt a kezdő irányító, míg a másik oldalon edzői döntés miatt Taylor Heinicke váltotta Desmond Riddert. Hall nem bírta sokáig, az első negyedben agyrázkódást szenvedett, így a kedden Arizonából igazolt Joshua Dobbs kezébe került a labda, és ekkor még nem is sejtettük, hogy mi vár ránk.

Az első félidőben még alacsony lángon égtek a támadók. Az Atlanta hiába vezetett több jó támadást, befejezni nem tudták, így háromszor állhatott a labda mögé Koo, aki egyszer sem hibázott. Dobbs bemutatkozása sem úgy sikerült, ahogy elképzelte, az első támadása Vikings mezben egy safetyvel végződött, Calais Campbell vitte a földre az irányítót az end zone-ban. Az első félidő hajrájában aztán már kezdett életjelet mutatni Dobbs és a Vikings offense is, 11-3-as hátrányban a red zone-ban Dobbs mutatott be egy remek menekülést amivel életben tartotta a támadást, végül Mattison egy kétyardos passz után ért be touchdownért, amivel feljöttek 11-10-re.

A második félidő eleje megint csak a Falconsé volt, akik Jonnu Smith 60 yardos TD-jével nyolc pontosra növelték az előnyüket, de ezek után mindent megtettek, hogy visszahozzák a Vikingst a meccsbe. Először az újonc futó Bijan Robinson kezéből ütötték ki a labdát, majd Dobbs futott touchdownja után amint visszakapták a labdát, Heinicke rögtön el is adta, amiből egy mezőnygól után már a Minnesota vezetett 24-21-re. Az őrület azonban a végére érkezett meg. A záró játékrészben egy hét perces drive végén Allgeier beért a célterületre négy pontos előnyt kiharcolva csapatának. Az egész mérkőzésen remekül játszó Dobbs megkapta a lehetőséget, hogy győzelemre vezesse csapatát, és ez sikerült is neki. 1:46 alatt tettek meg 75 yardot, az út alatt volt egy gyönyörű Jordan Addison elkapás, és egy remek Dobbs menekülés megint negyedik próbálkozásnál. Végül Brandon Powell kapta a touchdown passzt, amivel 31-28-ra vezetett a Vikings, és meg is nyerték, mert az Atlantának 22 másodperc nem volt elég, hogy legalább kiegyenlítse az eredményt.

Heinicke először kapta meg idén a kezdő szerepet a Falconsban, 268 passzolt yarddal és egy TD-vel, valamint egy eladott labdával zárt. Futásban Bijan Robinson és Tyler Allgeier megosztozott a futó játékokon. Robinson 51 yarddal, Allgeier 39-cel zárt, utóbbinak volt a negyedik negyedben egy futott touchdownja. Érdekes volt látni, ahogy a 20 yardosan belülre értek rendre Allgeier volt a pályán, az első körben draftolt Robinson pontszerzés közelében nem léphetett pályára. Elkapásoknál Jonnu Smith 100 yardja emelkedett ki, ebből egy nagy játékkal szerzett 60 yardot. A védelem főleg az első félidőben nagy nyomást helyezett az irányítókra, két fumble-t és egy safetyt harcoltak ki. Fontos szituációkban azonban nem sikerült megállítani a Vikings támadóit, Dobbsnak mindkét játékrész hajrájában volt egy-egy nagy játéka, amikor lábon verte meg a védőket. Ha ott fel tudnak lépni, akkor könnyen lehet, hogy nem lett volna ilyen szoros a mérkőzés.

A másik oldalra áttérve foghatták a fejüket a szurkolók Hall sérülésénél, hiszen Dobbsnak egy hete sem volt megtanulni a Vikings playbookját. Végül ezen nem látszott semmi, Dobbs remekül szállt be a játékba, és a gyors safety sem zavarta meg. 158 passzolt és 66 futott yarddal zárt, két touchodwnt passzolt, egyet pedig futott megnyerve csapatának a mérkőzést. Dobbs mellett a támadóknál nehéz lenne mást is kiemelni, Mattison tizenhat alkalommal kapta meg a labdát és ebből mindössze 44 yardot hozott, elkapóknál Hockenson 69 yardja volt a legtöbb. A védelem a második félidő közepén lépett fel, ahol egy fumble-t és egy interceptiont is szereztek, amivel visszahozták magukat a meccsbe.

A mérkőzés hőse nyilván Joshua Dobbs lett, aki úgy vezette győzelemre a Vikingst, hogy három edzést tudott le a csapattal, azok alatt egyetlen egy snapet sem gyakorolt a kezdőkkel, többeknek a nevét sem tudta, a plahívásokat a főedző Kevin O’Connell vagy a csapattársak magyarázták el neki a huddle-ben, a meccs elején pedig a snapindítást is gyakorolnia kellett az oldalvonal mellett. Egészen hihetetlen.

(kronikk)

Tampa Bay Buccaneers @ Houston Texans 37 – 39

Egészen elképesztő meccset hozott ez az elsőre nem túl szexi konferenciákon átívelő találkozó. A második félidő az idei egyik legjobb – de talán a legjobb – volt, amit idén táthattunk. Az elsőből azonban nem következett ez.

A Texans kifejezetten gyengén kezdte a meccset. Az első drive-juk egy fumble-lel ért véget (David ütötte ki a labdát Schultz kezéből), sokat futottak semleges szituációban Dameon Pierce hiányában Singletaryvel a boxba 0 vagy 1 yardért és szinte minden drive-ban 2-3 alkalommal kellett Stroudnak 3&10+ szituációkat megoldani, melyek nem mentek olajozottan. A félidőig 7 futott yardja volt a Texansnak, de a meccs végi 53 sem túl sok, míg a célterületre egyszer sikerült eljutni Nico Collins révén.
A vendégek picit jobbnak tűntek a szünetig. A védelem labdaszerzéséből még csak három pont jött össze, de aztán két hosszabb drive végén előbb White futott, majd Otton elkapott touchdownjával 17-10-es előnnyel mentek szünetre a csapatok.

A második 30 percet úgy kezdte a Texans, hogy hátrányban van, Bowles blitzei jól működtek, Devin White-ék sokszor tudták siettetni Stroudot és a csapat el is vesztette a kickerét, ami után a sokadik számú futó Dare Ogunbowale kellett odaálljon a rúgásokhoz (nem volt belőle sok, szinte minden alkalommal inkább kétpontosra ment a Texans, kivéve egyet).

A szünetet követő nyitó drive-ban 3 ponttal növelte még az előnyét a Buccaneers, de aztán belépett a meccsbe egy ezeddig nem látott játékos. CJ GodMode Stroud. Az újonc irányító lehozta a tökéletes és talán még annál is jobb félidőt. Bobby Slowik támadókoordinátor is elengedte a korai downos futásokat, egyre több lett a play action és egész egyszerűen odaadta az irányítója kezébe a labdát, aki köszönte szépen, megdobott mindent.

Négy egymást követő drive-ból 3 touchdownt dobott, negyedikre pedig a már említett “rúgó” Ogunbowale első field goaljával át is vették a vezetést, bő 4 perccel a meccs vége előtt. 30-33-ra ment ekkor a hazai csapat. Baker Mayfield azonban hiába volt csak a második legjobb irányító a mérkőzésen, egyáltalán nem játszott rosszul. A végén is végigvitt egy drive-ot, ahol több szép átadása is volt, futott is meg first downt negyedik kísérletre, hogy a végén Cade Otton aznapi második touchdownjával 46 másodperccel a meccs vége előtt átvegyék a vezetést.

Négy pontos hátrány, 46 másodperc, két Texans időkérés. Ez is elég volt Stroudnak. A drive elején okosan elégették a két időkérést két rövidebb passzal, hogy még drámaibb legyen a vége. Stroud előbb Tank Dellnek egy 25 yardos passzt osztott ki pontosan a zónahatárok közé a vonal mellé, hogy a következő játékban 10 másodperccel a meccs vége előtt szintén Dellnek kiossza a meccsnyerő touchdown passzt.

Baker Mayfield egy korrekt meccset hozott le, 37 pontot tettek a táblára, nem adta el a labdát és dobott 250 yardot és 2 touchdownt mellé. A lentebbi Evansnak indított majdnem TD bombáján kívül is voltak szép mélységi játékai, de a célterületen csak Cade Otton-t, a tight endjét találta meg mindkétszer. A futójáték itt sem volt tökéletes, de Rachaad White szerzett 73 yardot a két futott touchdownja mellé és majd’ minden futása jó volt 3-4 yardra. Használható támogatása volt a passzjátéknak.

A túloldalon ilyenje nem volt Stroudnak, úgyhogy a vállára vette a csapatot. 470 passzolt yardja új rekord egy mérkőzésen egy újonc irányítótól. A meccs elején sem játszott rosszul, de a második félidőre rúgta be igazán az ajtót. 313 yardot passzolt és 4 touchdownt dobott 30 perc alatt. Az egész estés 5 TD is újonc rekordbeállítás. 3 elkapója is 100 yard fölé jutott, akik között Noah Brown nyerte a versenyt 157-tel, de a 10 elkapást jegyző Dalton Schultz volt a passzjáték középpontjában (126 yard), akik mellé a két touchdownt jegyző Tank Dell (114 yard) is nagyon fontos szereplő lett.

(alatriste)

Washington Commanders @ New England Patriots 20 – 17

Az eredményre pillantva hihetnénk azt, hogy ez egy szórakoztató szoros meccs volt. Nos, valóban volt pár nagy jelenet, de elsősorban a Patriots offense miatt a szórakoztatótól azért messze volt ez a mérkőzés. Ez a támadósor továbbra sem jó, és egy-egy szerencsés villanást leszámítva rossz nézni, amit művelnek.

Az első félidőben konkrétan 6 drive-juk volt, és egyik sem volt 1 percnél hosszabb. Igaz, ennek a pozitív oldala, hogy 2 TD is jött, de mindkettőt inkább a Commanders hozta össze. Az első TD-t a Washington futójának Brian Robinsonnak a fumble-je alapozta meg, amit a 25 yardoson szerzett meg a Patriots. A második TD esetén pedig Rhamondre Stevenson futott 60 yardot, ami valóban szép játék volt.

Probléma azonban, hogy Stevenson többi futása semerre sem haladt, ahogyan Elliott sem jutott messzire (utóbbi pl 17 yardot szerzett csak). Mac Jonesnak kellett volna tehát elvinnie az offense-t a hátán, ami azonban nem sikerült. Dobott ugyan 220 yardot és 1 TD-t, de egyáltalán nem volt magabiztos, és a csapattársak is rendre cserben hagyták. Főleg az elkapók. Egy drop után ráadásul annyira ideges lett, hogy a pályáról lesétálva leüvöltötte Tyquan Thornton fejét.

A Commanders oldalán már sokkal több pozitívumot lehet említeni offense oldalán. Kezdve ott, hogy Howell csak 3 sacket nyelt be. Van csapat, ahol ez soknak számítana, a Commandersnél ez masszív fejlődés. Ezen kívül magabiztosan dobálta fel az 50-50 labdákat, amiket az elkapói többnyire hoztak, így végül eljutott 325 yardig. Két játékot érdemes kiemelni Howell esetén. Először is volt egy 3&23-ra megfutott first downja, ahol pár ütést is kiállt, hogy eljusson a first down vonalig. A másik play, pedig Jahan Dotsonnak dobott 33 yardos bombája, ahol szépen dobta át a Patriots védelmet, és szerzett TD-t.

Az utolsó negyedre a csapatok 20-17-es Commanders vezetéssel fordultak, és lényegében az utolsó 15 perc az oka annak, hogy nem lehet szórakoztatónak nevezni ezt a meccset. Ebben a negyedben ugyanis előbb puntolt a Patriots, majd puntolt a Commanders, aztán még egy punt, majd még egy punt, majd még egy punt, és bizony még egy punt. Semmi másról nem szólt az utolsó játékrész, mint hogy pár játék után elrúgják a labdát a felek.

Egyedül az utolsó drive-ban nem puntolt a Patriots, mert akkor már nem volt értelme, így inkább nekimentek 4.-re, ami végül sikerült. Két játékkal később azonban Jones passza átsuhant JuJu Smith-Schuster kezei között, egyenest Jartavius Martinhoz, aki ezzel az INT-vel lezárta a meccset.

A Patriotsnál ez már a sokadik egy labdabirtoklásnyi vereségük volt, ahol a végén nem sikerült GW drive-ot vezetni. Ám ezért ezen a meccsen csak magukat okolhatják. Az utolsó negyedben 4 esélyt is kaptak, hogy legalább egyenlíthessenek, és ebből 3 puntot és 1 INT-t sikerült összehozni. Aki ennyi lehetőségből nem tud semmit csinálni, az nem érdemel győzelmet.

A Commandersnél a nagy kiárusítás után azt hihettük, elengedték ezt a szezont, de úgy néz ki, még azért küzdenek a playoffért. Igaz, nem a Patriots a legnagyobb erőfelmérő (sőt!), de ezeket a meccseket is meg kell nyerni.

(jarred)

Chicago Bears @ New Orleans Saints 17-24

Igazi roncsderbit játszott a két a csapat, mintha egyikük sem akart volna igazán nyerni. Cserébe az utolsó pillanatokig izgalmas volt a meccs, ami azért pozitívum, bár ezzel együtt is aligha ez lesz az a találkozó, amit unalmasabb óráimban vissza fogok majd nézni.

Az első félidő még nagyjából rendben is volt, legalábbis ami a minőséget illeti. A Bears vezetett két nagyon szép drive-ot a Saints amúgy kiváló védelme ellen, de egy interception és egy kihagyott mezőnygól miatt (illetve két hazai TD után) végül 14-14-es döntetlennel mehettek pihenni a csapatnak. Ami pedig ezután következett, az minden képzeletet felülmúlt.

A második félidőben a Bears négyszer adta el a labdát egyetlen árva mezőnygól mellett, míg a Saints ugyan szerzett 10 pontot és 11 perccel a meccs vége előtt 24-17-re vezetett, de ezt követően három lehetőségből sem tudta lezárni a találkozót. Először a Bears 38 yardosáról indulva sikerült összehozni egy turnover on downst egy sima mezőnygól helyett, amivel 8 perccel a lefújás előtt két labdabirtoklásnyira lehetett volna növelni az előnyt. Ezt egy 3&out követte, majd egy kihagyott 47 yardos mezőnygól. Rossz edzői döntések, rossz játékhívások és egyéni hibák – nem sok csapat van, ami ellen mindez belefért volna.

De a Bears ilyen. Az újonc Tyson Bagent az első félidőben még elég tűrhetően játszott. Főleg lábon volt veszélyes, de akadt pár szép passza is. A második 30 percben viszont teljesen szétesett a játéka, így a meccset végül 220 passzolt yarddal, két TD-vel, 70 futott yarddal, valamint három INT-vel és egy elveszített fumble-lel fejezte be. Ehhez jött még hozzá egy DJ Moore fumble, így a vendég csapat összesen öt eladott labdával járult hozzá a Saints mindössze hétpontos győzeleméhez.

Az offense részéről a támadófal egészen jól működött, Bagent mellett D’Onta Foreman is szépen haladt a földön, illetve a Saints pass rush-t is sikerült limitálni. A skill játékosok közül ezúttal Darnell Mooney-nak volt jobb napja, DJ Moore-t rutinból kivette a hazai védelem. Ellenben a tight end Cole Kmet ellen nem volt ellenszere a New Orleansnak, a tight end hat elkapásból 55 yardot és két TD-t jegyzett és egyre inkább kezd top 10-es szinten teljesíteni. A végén még kiderül, hogy jó ötlet volt évi 12,5 millió dollárért hosszabbítani vele.

A védelem is egész jól teljesített, bár ebben azért a Saints is bőven partner volt. A futást szépen megfogta az egység, Derek Carrék a levegőben is nagyon darabosan tudtak csak haladni és a pass rush is korrekt volt. Ugyan sacket nem sikerült szerezni, de Montez Sweat jelenléte egyértelműen javított a védőfalon, még pár meccs és komoly tényező lesz a Commanders korábbi első köröse az új csapatában.

A Saints ugyanott tart, ahol eddig. A támadósor konzervatív és kiszámítható, egyedül Taysom Hill jelent némi üde színfoltot (a futásai mellett most volt egy passzolt és egy elkapott TD-je is), de erre nem lehet offense-t építeni. Derek Carr ismét egy egyszerű game manager játékot hozott, amiben kis túlzással az volt a legjobb, hogy legalább a labdát nem adta el. Haladni viszont semmivel nem tudott jobban a liga egyik legrosszabb védelme ellen, mint az újonc Bagent, pedig neki ott volt Hill mellett Alvin Kamara, Chris Olave, Michael Thomas és Rashid Shaheed is. Thomasnak egyébként még elkapása sem lett és csak egyszer vették célba, ami elég furcsa gameplan.

A védelemnek ugyanakkor jár a dicséret. Demario Davis nem akar megöregedni, ahogy Cameron Jordan sem (ketten együtt 17 tackle-t és két sacket jegyeztek). A harmadéves Paulson Adebo egyre jobban játszik, most hét tackle mellett két INT-je és három leütött passza is volt, de Marshon Lattimore, Marcus Maye és Tyrann Mathieu is nagyot ment. A Bears nyilván egy hálás ellenfél volt, de azt meg kell hagyni, hogy Dennis Allen jó munkát végzett.

(renningan)