Két héttel az alapszakasz vége előtt nyolcra fogyatkozott azoknak a csapatoknak a listája, akik reális eséllyel pályáznak a College Football Playoffra. Minden egyes Power 5 konferencia képviselteti magát az esélyesek között, óriási véghajrá várható az utolsó két fordulóban és a konferenciadöntőkben. Ebben a cikkben visszatekintünk az első négy kiemelt csapat szezonjára, és kiválasztjuk, hogy melyik volt az eddigi legértékesebb győzelmük. Ezen kívül megvizsgáljuk a gárdák erősségeit és gyengeségeit, valamint megpróbáljuk megjósolni, hogy melyik hátralévő mérkőzés bír a legnagyobb téttel az adott csapat számára.
Georgia Bulldogs (1., 10-0)
Legértékesebb győzelem: 30-21 a Missouri ellen
A kezdeti nehézségek ellenére a bajnoki címvédő az elmúlt hónapban elkapta a fonalat. Ékes példája a Bulldogs kitűnő formájának egy héttel ezelőtti győzelmük, amikor több mint 600 yardot pakoltak fel a szintén top 10-be rangsorolt Ole Miss Rebels gárdájának. Ugyanakkor a legfontosabb győzelmük mégsem a legutóbbi, hanem a két héttel ezelőtti skalp, amikor a jelenleg 9. kiemelt és kiváló szezont futó Missouri Tigerst sikerült két vállra fektetniük.
A Missouri ellen a csapat megmutatta a legnagyobb erejét, a bajnoki DNS-t. A gárda mindig tudja, hogy mikor kell bekapcsolni a turbó fokozatot. Akármikor hátrányba kerültek a mérkőzésen, azonnal TD-t szereztek és nem hagyták, hogy a Tigers föléjük kerekedjen. Az egész szezonban nagyon élesen jött ki a félidő után a pályára a Bulldogs, és a Tigers elleni győzelem során ugyanígy történt, 110-16 jelenleg a pontkülönbsége a csapatnak a harmadik negyedben. Ráadásul úgy tűnik, hogy tökéletesre sikerült a formaidőzítés a bajnoknál, az elmúlt három hétben volt a legmeggyőzőbb a szezonban a Georgia, így nem meglepő, hogy a bizottság a rangsor első helyére helyezte őket a héten.
Erősségek
A korábbi évekkel ellentétben a támadósorban inkább a passzjáték viszi a prímet, a legtöbb mutatóban top 10-ben állnak az országban, míg csak 38. helyen állnak a mérkőzésenként megtett futott yardokban. Az okokat elsősorban a támadófalban kell keresni, amely passzblokkolásban elit szinten teljesít, a PFF értékelése szerint a 2. legjobb passzblokkoló támadófallal rendelkezik az egész egyetemi ligában a Bulldogs.
Korábban már megénekeltem az elit belső duót, Tate Ratledge és Sedrick Van Pran elenyésző mértékben engednek nyomást középről. A sérülésből felépülő Amarius Mims tackle pedig még dobhat is az egység teljesítményén, a Rebels ellen 0 alkalommal helyeztek nyomást az Ole Miss védői Carson Beck irányítóra, aki a stabil pass protectionnek is köszönhetően folyamatos fejlődést mutat az idény során.
Elit támadófalak az idei NCAA szezonban + Lincoln Riley és a USC vesszőfutása
Brock Bowers felépülésével a támadósor legjobb játékosa is visszatér a kezdőbe, ezáltal még veszélyesebb lehet a Georgia. Futásblokkolásban ugyan elmarad a csapat a közvetlen élmezőnytől, de az Ole Miss ellen már a régen megszokott domináns teljesítménnyel rukkoltak elő, labdacipelésenként 9,4 yardot átlagolt az előző fordulóban a címvédő.
Gyengeségek
A védelem idén talán kevésbé kiemelkedő, mint a korábbi években. Továbbra is a pass rush visszafogott teljesítménye a legaggasztóbb, egy védőnek sincs még 4 sacknél több a neve mellett. Emellett a futás elleni védelem sem teljesít annyira magas szinten, mint korábban, valamint a vörös zónás védekezés sem annyira hatékony, 23 alkalomból 16 TD-t engedett a védelem, ami csak a 118. helyre elegendő országos szinten.
Legfontosabb hátralévő mérkőzés: Alabama (SEC döntő)
A Bulldogs az utolsó két alapszakasz mérkőzés eredményétől függetlenül már kvalifikálta magát a konferenciadöntőbe, ettől még azokat is kötelező behúzni. Az SEC döntőben a régi rivális Alabama Crimson Tide lesz a csapat ellenfele. Feltételezhetően az 1. kiemelt pozíciójából várhatja majd a mérkőzést a Georgia, és még az is elképzelhető, hogy egy esetleges vereség is beleférne a rájátszáshoz. Habár elnézve, hogy mennyi veretlen csapat lehet még konferenciagyőztes, mérget azért ne vegyünk erre.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- 30 millió dollárról mondott le Derek Carr
- Fatukasi marad Houstonban
- Hunter újra elhozza az izgalmat – Jaguars draftértékelő
- Age of Ward – Titans draft értékelő
- A Chiefs lesz a Chargers vendége az első fordulóban Brazíliában
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Kopi3.14 on Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- Dzsama9 on Egyre közelebb a tush push vége
- Pedro44 on Megölte és elégette barátnőjét az ex-NFL-játékos