Múlt szombaton kielemeztük a Georgia, az Ohio State, a Michigan és a Florida State szezonját, ezúttal pedig a még versenyben lévő másik 4 együttes kerül sorra. Mindegyik gárda győzött az előző fordulóban, így továbbra is versenyben vannak. Ebben a cikkben visszatekintünk a Washington, az Oregon, a Texas és az Alabama idényére, és kiválasztjuk, hogy melyik volt az eddigi legértékesebb győzelmük. Ezen kívül megvizsgáljuk a gárdák erősségeit és gyengeségeit, valamint megjósoljuk a csapatok rájátszás esélyeit.
Washington Huskies (4., 11-0)
Legértékesebb győzelem: 36-33 az Oregon ellen
Aki az idei szezonban látványos passzjátékot akart látni, annak érdemes volt Washington meccseket nézni. A szép játék eredményességgel is párosult, hiszen a Huskies 11 mérkőzés alatt sem talált eddig legyőzőre, pedig több alkalommal is pengeélen táncolt Kalen DeBoer legénysége. Ugyanakkor az ellenfelek játékerejét figyelembe véve a Washington rendelkezik a legimpresszívebb eredménysorral valamennyi rájátszásra pályázó csapat közül, így megérdemelten állnak jelenleg playoff helyen.
Az Arizona elleni és a múlt heti Oregon State elleni győzelmek is jelentős sikereknek számítanak, tekintve hogy mindkét program rajta van a CFP top 25-ös listáján. Emellett a Utah és a USC elleni győzelmek is elismerésre méltó skalpok, még akkor is, ha egyik csapat sem rangsorolt már. A Huskies rezüméjét ugyanakkor egyértelműen az Oregon elleni nyertes találkozó teszi igazán lenyűgözővé, amely a bizottság saját értékelése alapján is a legértékesebb győzelem az idei szezonban.
Aki esetleg lemaradt az összecsapásról, annak mindenképp érdemes visszanézni a mérkőzés összefoglalóját. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere: kulcsfontosságú negyedik kísérletek, megkérdőjelezhető edzői döntések, fordítások és egy igazi légiháború a két irányító között.
Erősségek
A Heisman-trófea egyik fő várományosa, az irányító Michael Penix Jr. vezeti az egyetemi ligát passzolt yardokban (3695), a 3. legtöbb passzolt touchdownnal rendelkezik (30), 30 nagy értékű dobása pedig a 2. legtöbb az országban. Még rengeteg statisztikát ki lehetne emelni, de száz szónak is egy a vége: egészen különleges teljesítményt nyújt idén a Huskies irányítója. Munkáját persze nagyban segíti a kiváló szakmai stáb, illetve a parádés elkapók, Rome Odunze és Ja’Lynn Polk duója az egyik legjobb az egyetemi fociban. Ez a támadógépezet a 9. legtöbb pontot szerzi meccsenként és fő letéteményese a csapat hibátlan mérlegének.
A támadófal is oroszlánrészt vállal az offense eredményességéből: az egész szezon során mindössze 3 sacket engedélyeztek. Az egységből kiemelkedik a tackle Roger Rosengarten és a center Anthony Brailsford, akik mindössze 3 irányító ütésért és 12 nyomásért felelősek. Emellett a futójátékot sem lehet egy vállrendítéssel elintézni. A futó Dillon Johnson 5 yard feletti átlaggal termel kísérletenként és 11 TD-t is szerzett már a szezon során. A védelem legjobb játékosa, a passzsiettető Bralen Trice 58 nyomással messze vezeti a csapat házi listáját (2. legtöbb az országban), és holtversenyben a legtöbb QB hitet szerezte eddig az egész bajnokságot figyelembe véve.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót