Minden ami NFL

Mi a legerősebb csapatok leggyengébb pontja?

Published on

Az elmúlt hetek történései után nem biztos, hogy vannak egyértelmű top csapatok a ligában, de azért mégis el lehet különíteni egy réteget, akiknek valóban van esélye elbódítani a Lombardi trófeát. Én most csak azokat a csapatokat hozom, akik a legtöbb fogadóiroda szerint 15-szörös oddson belül vannak (bocs Jaguars, Seahawks, Browns) erre a lehetőségre. Azonban minden csapatnak van gyengesége, amire már rá is világított az elmúlt időszak. Most ezeket a gyengeségeket nézzük meg és rápillantunk van-e megoldás mindenre.

Philadelphia Eagles

A tavalyi döntős kicsit meglógott a tömegtől és egyedüli egy vereséges csapatként várja a folytatást. Azonban ők sem fedhetetlenek és nem hiába nyolc mérkőzésükből három is egy labdabirtokláson múlott.

Mi a legnagyobb gyengeség?

Egyértelműen a passzvédekezés. Eleve nem volt túlságosan mély az Eagles secondary, de sérüléseknek hála ez csak tovább bonyolódott. Konkrétan safety poszton el is fogyott a gárda egy időre, így nem csoda, hogy sebezhetőek lettek. Lényegében minden releváns statisztikában inkább a középmezőnyhöz tartozik a csapat, 17. EPA/play szerint, 15. engedett sikerességi rátában és 16.-ak DVOA-ban. Ez talán a Commanders elleni meccsen csúcsosodott ki ahol három híján 400 passzolt yardot engedtek Sam Howellnek.

Mi a megoldás?

Részben már választ is adott az Eagles, mert a cserehatáridő előtt már megszerezték az All-Pro safety Kevin Byardot, aki hatalmas löket lehet a hátsó alakzatnak. Másrészt pedig nyilván a secondary teljesítményét a brutális védőfal kompenzálhatja. Ugyanis itt Hargrave távozása ellenére is inkább előrelépés történt. Hat ember áll legalább 10 siettetéssel, de kiemelhető Jalen Carter, aki újonc létére talán a legjobb belső védőfal játékos, nem csak a csapatban, de a ligában is. A harmadik variáció pedig az, hogy az Eagles egyszerűen túldobja ellenfeleit. Az Eagles szerzi a harmadik legtöbb yardot mérkőzésenként, Hurts kezd visszatalálni tavalyi önmagához, A.J. Brownra nincsenek szavak, hogy a tush push-t ne is említsem.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
havonta
évente
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
évente
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

1 Comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group