Összefoglaló

Tovább robog a Ravens

Published on

Joe Burrow sérülésének is köszönhetően nagyon simán legyőzte a Ravens a Bengalst csütörtök este, ezzel jó eséllyel végérvényesen véget vetve a Cincinnati idei rájátszás álmainak. Cserébe Baltimore-ban is szomorkodhatnak, ugyanis a csapat az egész idényre elveszítette az elit tight end Mark Andrewst.

Már előzetesen is jó kis mérkőzésnek tűnt a Bengals@Ravens csoportrangadó és az első félidőn mutatott játék alapján mindenki elégedett lehetett. A hazai csapat egy nagyon szép TD-vel nyitotta a találkozót, amire Joe Burrow-ék egy mezőnygóllal válaszoltak, majd a védelmeké volt a főszerep. Ezt követően a Bengals is összerakott egy pofás támadást és 10-7-re átvette a vezetést, viszont a Joe Mixonnak kiosztott TD-passz közben megsérült Burrow csuklója és már nem tudott visszatérni a pályára.

Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. A Ravens már az első támadás után elveszítette a tight end Mark Andrewst, ami okozott némi zavart a támadósorban, de a második negyed végére sikerült rendezni a dolgokat, ami két TD-t eredményezett az utolsó bő öt percben. A maradék 30 perc már csak formalitás volt. A Baltimore már nem erőltette túl a dolgot, a Jake Browning vezette Bengals pedig egy negyedik negyedes garbage time TD-n kívül semmi érdemlegest nem tudott felmutatni, így végül nagyon könnyen, 34-20-ra győztek Lamar Jacksonék.

Már Burrow sérülése előtt is a Ravens tűnt a jobb csapatnak, utána pedig nem volt kérdés. Lamar Jackson szokás szerint nagyon jól játszott, volt pár elképesztő passza és menekülése, turnovert érő játék pedig egyáltalán nem rémlik. 10,2 yardos átlaggal passzolt 264 yardot és két TD-t, illetve kilenc futásból volt még 54 yardja, utóbbival egyébként minden idők negyedik legtöbb futott yarddal rendelkező irányítója lett.

Külön pozitívum, hogy az offense tudott reagálni Andrews kiesésére. Persze ehhez az is kellett, hogy Zay Flowers mellett (aki ugyan csak 43 yarddal fejezte be a meccset, de egy hosszú TD-jét elvették egy borzalmas holding büntetés miatt) Odell Beckham is végre a nevének megfelelően játsszon és négy elkapásból 116 yardot tegyen be a közösbe. A meccs végén viszont ő is megsérült, de remélhetőleg nem súlyos a helyzet, nélküle azért hosszú távon bajban lenne a csapat Andrews kiesésével.

A futójáték is jó volt a hazai csapatnál. Továbbra is Gus Edwards viszi a prímet, 12 futása a legtöbb volt a csapatnál, ráadásul ez is elég volt neki 62 yardra és két TD-re. Keaton Mitchellnek így csak nyolc labdacipelés jutott, ráadásul egy 21 yardos futást leszámítva csak 12 yardra volt képes, amivel aligha győzte meg az edzői gárdát, hogy tényleg készen áll a nagyobb szerepre (bár a második számú poszt már egyértelműen az övé).

Ami a védelmet illeti: a pass rush és a secondary jól teljesített még akkor is, amíg Burrow volt a pályán, utána pedig teljes volt a dominancia. Végül öt sackkel fejezte be a meccset az egység, amiből négyet a védőfal jegyzett (Jadeveon Clowney jó úton halad élete első 10+ sackes szezonja felé), tehát van ok az elégedettségre. A futás elleni védelem sem volt rossz, leginkább Jake Browning futásai javították fel a Bengals statisztikáit.

A Bengals részéről nincs mit mondani. A védelemnek nem ízlett a Ravens játéka, a második negyed végén teljesen összeomlott az egység és utána sem volt képes felszívni magát. Burrow-val persze lehetett volna bizakodni egy pisztolypárbajban, de már az első 25 perc alapján is inkább a hazaiaknak állt a zászló, ráadásul most még nem is próbálta meg tökön szúrni magát a Baltimore.

A védelem erős közepes, a futójátéknál is ez a maximum, ami nem elég. Persze ez lehet ennél jobb a későbbiekben, de nem valószínű, hogy Browning képes lesz annyit javulni (lassan olvasott, nem érezte a nyomást), hogy ez a Bengals rájátszásért mehessen. Nyilván nem egyszerű beugrani egy meccsbe, ennyi alapján még korai temetni, de az eddigi tapasztalatok alapján túl sok jóra nem számíthatnak a Cincinnati szurkolók.

Cincinnati Bengals @ Baltimore Ravens 20-34

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group