Connect with us

Hír

A Buccaneers leültette volna Devin White-ot, aki azt mondta, hogy inkább nem is játszik

A Buccaneers és a korábbi első körös Devin White útjai úgy tűnik év végén szétválnak. A csapat azt tervezte, hogy a Packers elleni mérkőzésen KJ Brittet fogja kezdetni helyette, úgyhogy White erre azt mondta, hogy nem tudja vállalni a játékot. Ugyan volt egy bokasérülése, ami miatt az utóbbi két meccset kihagyta, de csütörtökön és pénteken már teljes edzésmunkát végzett, tehát a várakozások szerint bevethető lett volna.

White az újonc szerződése utolsó évét tapossa, és idén szeretett volna egy nagy hosszabbítást kiharcolni, sőt még cserét is kért a csapattól. Ebből végül nem lett semmi, így maradt az ötödik éves opcióján, amivel $11,7 milliót keres. Jó esély van arra, hogy ennél többet nem fog a piacon sem kapni.

Ugyan White felkapott név volt, főleg a Buccaneers Super Bowl-menetelés idején, amikor egyesek a liga legjobb linebackerének is kikiáltották, de ez nevetséges volt. Tény, hogy volt egy csomó nagy játéka, de emellé tonnaszámra jöttek az elrontott playek is a részéről, egyáltalán nem volt megbízható a blitzelésen kívül, és hatalmas szerencséje, hogy egy Lavonte David játszott mellette egész karrierje során – amikor a veterán nem volt bevethető és White-nak kellett fellépnie első számú LB-nek, totálisan el volt veszve.

A Buccaneers mindezek ellenére eddig ragaszkodott hozzá és úgy tűnt sokra is tartják, azonban végül nem követtek el nagy hibát, nem adtak neki hosszabbítást. Mindazonáltal egyre biztosabbá válik, hogy a szezon végén távozni fog a piacon.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!