Nem alakulnak valami jól a dolgok a Panthersnél. Az idén szerződtetett főedző Frank Reichot kirúgták, nagyrészt azért, mert az 1/1-es Bryce Young nagyon rosszul mutat a támadósorban. Olyannyira, hogy Dianna Russini információi szerint több edző le akarta ültetni Youngot az 5. forduló környékén, hogy a veterán Andy Dalton játszhasson.
Ezek az edzők úgy érezték, hogy Daltonnal jobb esélyeik vannak a győzelemre (ami vélhetően igaz is, látva a Seahawks ellen nyújtott teljesítményét), és hogy Youngnak még több fejlődésre van szüksége, amit szerintük a színfalak mögött jobban tudna megtenni, ha nem kell annyit a meccsre készüléssel foglalkoznia. A csapatnál végül úgy döntöttek, hogy nem a rövid táv és a győzelmek szerzése a fontos, hanem Young fejlődése, amit végső soron a pályán jobban el lehet érni. Mindezek ellenére a csapatnál természetesen hiszik, hogy Youngé a jövő, csak jobban meg kell védeni és jobb fegyvereket kell szolgáltatni a számára.
További Panthersszel kapcsolatos hír, hogy David Tepper meg sem kereste a védőkoordinátor Ejiro Everót az ideiglenes főedzői poszttal kapcsolatban. Evero ugyebár tavaly lehetett volna a Broncos ideiglenes főedzője, de abból nem kért.
Emellett a tulajdonos idén is szeretné majd megszerezni a főedzői posztra Ben Johnsont, a Lions támadókoordinátorát. Tavaly Johnson visszamondta a jelentkezését, és nem lenne meglepő, ha idén is így tenne. Más információk szerint Jim Harbaugh is befutó lehet Carolinában.

Legfrissebb cikkeink
- Döntött a Saints a két 2022-es első köröséről
- Chargers-Lions meccsel indul a 2025-ös futballszezon
- Támadót akar draftolni a Jaguars?
- Kétszer annyi embert várnak a draftra Green Baybe, mint ahányan laknak a városban
- Ne feledjétek, FK! Draft Show csütörtök és péntek éjjel!
- Final Mock ’25 – alatriste
- Matthew Stafford: Soha nem akartam igazán távozni a Ramstől
- Jól haladnak a tárgyalások a 49ers és Brock Purdy között
- Nehezen tud dönteni két 2022-es első köröséről a Packers
- Final Mock ’25 – Maetthy
- Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- A 49ers két elit sztárja is új szerződést akar
- A 2025-ös linebacker és safety class
- Lehívja első körös falemberének az opcióját a Cowboys
- A centerét is alaposan megfizette az Eagles
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Final Mock ’25 – alatriste
- AntalKovacs21 on Final Mock ’25 – alatriste
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Cseh Tibor on A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Cseh Tibor on Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- vicgeordie on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on A Jets három játékost választott a 2022-es draft első körében, mindegyiknek lehívta az opcióját