Az Eagles védelme a tavalyi évhez képest nagyon gyengén teljesít, és úgy tűnik a csapatnál ezért elsősorban az új védőkoordinátor Sean Desait okolják. Ian Rapoport információi szerint ugyanis az Eagles változást eszközölt a héten a védelem irányításában és a playhívásai feladatokat nem más, mint Matt Patricia veszi át.
Ez gyakorlatilag egy védőkoordinátori cserét jelent, ami talán példa nélküli egy 10-3-mal álló csapatnál a szezon ezen pontján. Sokkal rosszabb persze nem lehet a helyzet az eddiginél, hiszen az Eagles DVOA alapján a 20. helyen áll, miközben tehetséget és költést tekintve ennél jóval magasabban kellene lenniük. Persze a sorsolásuk a legnehezebb volt a ligában eddig és most könnyebb mérkőzések jönnek, de akkor is.
Patricia ugyebár a Lions főedzőjeként bukott meg csúnyán, majd visszatért New Englandbe a támadókat edzeni, ami még nagyobb bukta lett, idén pedig az Eagles vitte el egy tanácsadói szerepbe a védőoldalra. Úgy tűnik hasznosnak találták, ha rábízták a védelmet a hajrára. Érdekes lesz figyelni, milyen sematikus változásokat jelent ez majd, hiszen Patricia az emberezős, single high safetys védekezést preferálta eddig, míg Desai főleg zónázott és nagyrészt egy Fangio-féle defense-t futtatott.
Az Eagles problémáiról (támadó- és védőoldalon a héten írtunk cikket:

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben