A szombati eredmények fényében teljességgel lehetetlen helyzetbe került az egyetemi futball rájátszás-mezőnyét összerakó bizottság, hiszen legalább egy csapatot ki kell hagyniuk a négyes mezőnyből, aki abszolút megérdemelné a részvételt. Mivel nincsenek konkrét kritériumok arra, hogy mi alapján jut be valaki a playoffba, így jelenleg csak tippelni lehet, mi lesz a végső döntés.
Az nem kérdés, hogy a Michigan és a Washington ott lesz a rájátszásban, hiszen magabiztos teljesítménnyel, veretlenül lettek konferenciabajnokok. Most hétvégén a Wolverines az Iowát verte 26-0-ra, a Huskies pedig az Oregont 34-31-re. De hogy a másik két helyen ki fog bejutni, arra nagyon nehéz jósolni.
Ott van egyrészt a Texas, amely 12-1-es mérleggel lett a konferenciája bajnoka, 49-21 arányban megverve az Oklahoma State-et. Az az egy alapszakasz-vereség sokba kerülhet, azonban a Longhorns idén magabiztosan megverte az Alabamát, amely szintén pályázik az egyik helyre, hiszen SEC-bajnoknak mondhatja magát – ez pedig nagy skalp a Texasnál.
Az Alabama a kétszeres címvédő Georgiát verte meg az SEC döntőjében 27-24-re, ami gyakorlatilag a legnagyobb győzelemnek számít az egész mezőnyt figyelembe véve. A bizottságnak nehéz lesz döntenie, hogy melyik győzelem volt az értékesebb, ez vagy a Texas vs. Alabama, mert az egymás elleni eredmény miatt a Longhorns föléjük is kerekedhet (az volt a Crimson Tide egyetlen veresége idén).
A Georgiát ezzel a vereséggel valószínűleg levehetjük a listáról, pedig ez volt az egyetlen vesztes meccsük a szezonban és lehet amellett érvelni, hogy a legerősebb négy csapat közt vannak így is.
És akkor ott van még a Florida State, amely veretlenül lett konferenciabajnok, miután éjjel legyőzte a Louisville-t 16-6-ra, tette mindezt a harmadik számú irányítójával. Veretlen Power 5 konferenciabajnokot példátlan lenne kihagyni a rájátszás mezőnyéből, és ha a bizottság az alapján dönt, hogy ki érdemli meg a szezon alapján a bejutást, akkor a Seminolesnak ott a helye a playoffban. Azonban ha az a kérdés a bizottság számára, hogy melyik a négy legjobb csapat jelenleg, akkor az FSU nincs köztük, ugyanis elvesztették a kezdő irányítójukat.
Szóval ember legyen a talpán, aki itt igazságot tesz. A bizottságnak persze muszáj lesz döntenie, amire hamarosan sor is kerül.
Jövőre egyébként már nem lesznek ilyen nehéz helyzetek, hiszen 12 csapatosra bővítik a rájátszás mezőnyét.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Idén 6 csapatot kellett volna beengedni.
Az első körben 2en pihiztenlk volna.
A másik 4 játszhatott volna a 4be jutásért.
Címvédőt fixen berakják ahogy a Bamat is
Az amifoci QB fetisizmusán túllépve az a csapat mindig jobb, amelyik backup QBval is veretlen marad. Ld. Seminolok!