A csapatok egy részének már véget ért az idei szezon érdemi része, így lélekben kezdhetnek a szabadügynökpiacra készülni. A következő 1-2 hétben beszélünk majd a támadókról és a védőkről összességében, most viszont nézzük meg külön az irányítókat.
Négy-öt éve még nem kellett volna külön cikket szentelni az irányítóknak, mert egy-két nagyon ritka kivételtől eltekintve (Peyton Manning, Tom Brady, Kirk Cousins) csak középszerű cserékből és a legalja kezdőkből lehetett válogatni. Aztán Tom Brady elhagyta a Patriotsot és bajnoki címet nyert a Bucsszal, majd a Rams jutott a csúcsra Matthew Stafforddal. Ezen felbuzdulva szinte mindennapossá váltak a franchise irányítók klubváltásai, tavaly például Aaron Rodgers hagyta el Green Bay-t a Jets kedvéért, de Derek Carr sem volt olcsó mulatság a Saints számára. Idén ilyen nagy volumenű cserék talán nem lesznek, de a piac ellenben erős lehet, illetve nem egy korábbi első körös irányító találhatja magát új csapatban.
A piac
Kilenc olyan játékosnak jár le a szerződése a szezon végén, akik izgalmasak lehetnek a csapatok számára. Elit játékos értelemszerűen nem lesz köztük (tavaly ugyan Lamar Jackson szerződése lejárt, de garantált volt, hogy nem engedi ki a Ravens a piacra), de van néhány Top 20 kaliberű, akikre érdemes lehet rárepülni, illetve lesz pár Prove it/bridge, illetve Low end kezdő/prémium csere, akik sokat tehetne hozzá az adott csapat sikerességéhez.
Top 20
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Trey Lancet megnézném már valahol kezdőként..