Nagy port kavart, hogy a Chiefs-Bills meccs után Patrick Mahomes és Andy Reid is a bírókat hibáztatta a vereségért, mivel (egy egyébként objektíven helyes döntést hozva) elvették Kadarius Toney touchdownját, mivel az elkapó offside állt fel a snap előtt. Hétfőre Mahomes és Reid is lehiggadt azért és változtattak az álláspontjukon.
Mahomes úgy nyilatkozott, hogy nem viselkedhet így a bírókkal és senkivel sem az életben, de leginkább azt bánja, ahogy Josh Allennel viselkedett a mérkőzés után, mert neki aztán semmi köze nem volt az egészhez. Elmondta, hogy nagyon fontos neki ez a sport, a csapattársai és minden, de nem ragadhatják el így az érzelmei, és rossz példát mutat így a gyerekeknek.
Reid pedig azt mondta el, hogy Toney valóban nem csekkolta le a bírókkal, hogy jó helyen áll-e, és erre figyelniük kell a jövőben. Erről videós bizonyíték is napvilágot látott, amiből kiderül, hogy Toney csak kiint a bírónak, de a választ már nem várja meg.
We've got a field-level view of Kadarius Toney lining up 👀
(via @MichaelMUSEA)pic.twitter.com/HcUkKPfbyP
— B/R Gridiron (@brgridiron) December 11, 2023
Ezzel együtt Reid arra ráerősített, hogy ilyen eseteknél szólni szoktak előre a játékvezetők az edzőknek, hogy erre figyeljenek. Ez egyébként azért érdekes, mert Toney a meccs során többször is offside állt fel, ahogy az alábbi képeken és videón is látható.
literally a habitual line stepper lmaoooo https://t.co/KLY2CZXWPv pic.twitter.com/FXiYTKpOqu
— Arif Hasan, but NFL 🏈 (@ArifHasanNFL) December 11, 2023

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Tök mindegy, hogy miért vonták vissza, de helyes, hogy visszavonták.
Ettől még akkor is igaz, hogy a következetesség nem éppen bírói erény…
“Toney a meccs során többször is offside állt fel, ahogy az alábbi képeken és videón is látható”
Én egyikre se mondanám azt, hogy offside lenne.
vagy a Chiefs ügyvédei szóltak nekik, hogy mondjanak néhány szót arról mennyire megbánták a tettüket, mielőtt a liga megbünteti őket :D
De Orlovsky észrevétele tényleg döbbenetes, Tooney brutális mennyit hibázott. Gyanítom, hogy ha az eddigi snapjeit megnéznénk a szezonban, ott is találnánk néhány érdekes felállást. Ezt vissza lehetne vezetni akár edzői felelősségre is, de a bírók is lehetnének következetesebbek. Ha egyszer hibás, legyen máskor is hibás. Értem, hogy AZ a play az utolsó percben történt, amikor mindent is megnéznek még egyszer, de ha hibázik, hibázzon máskor is a játékos.
Tehát Tooney hibázott, a bírók meg csak nem voltak következetesek.