Hír
Staley nem tudja, hogy megtarthatja-e az állását, de szerinte maradnia kéne
A Chargers 63 pontot kapott csütörtök éjjel a Raiderstől, ami az 1970-es AFC-NFC egyesülés óta a második legtöbb egy meccsen. Már korábban is elég sokan Brandon Staley kirúgását követelték, ez pedig az utolsó csepp volt a pohárban a legtöbbeknél. Természetesen a főedzőt is megkérdezték arról, hogyan látja a helyzetet és a munkabiztonságát.
Ez a beszélgetés zajlott le a sajtótájékoztatón Jeff Howe beszámolója alapján:
– Mit gondol, holnap is Ön lesz az edző?
– Nem tudom.
– És mit gondol, Önnek kellene lennie?
– Igen.
– Miért?
– Tudom, mit tettem le az asztalra az utóbbi három évben, mit adtam bele ebbe, milyen edző vagyok. Minden edzővel történnek ilyen meccsek néha. Ilyen ez a sport.
Staley elmondta azt is, hogy nem végzett elég jó munkát, hogy felkészítse a csapatot a meccsre, illetve azt is elárulta, hogy minden meccs után 24 órával leül a tulajdonosokkal beszélni, szóval ez most is így lesz. Meglátjuk, hogy ennek a beszélgetésnek kirúgás lesz-e a vége, vagy az év végéig megtarthatja még az állását. Az biztosra vehető, hogy a szezon végével megköszönik majd neki a munkát.
A játékosai, például Derwin James és Khalil Mack a meccs után kiálltak Staley mellett, hogy maradnia kéne még.