Minden héten van mit tanulni az NFL-ben, úgyhogy minden forduló után le is vonjuk a tanulságainkat. Jöjjön tehát egy touchdownnyi (6+1) pont / take / gondolat a szezon tizenharmadik hétvégéje után. Lesz szó a playoff irányába meginduló csapatokról, visszaeső védelemről és kicsi kitekintés is lesz a draft, valamint az egyetemi foci irányába.
A Packers az a csapat, akivel senki nem akar majd találkozni az NFC playoffban
Csak hogy tisztázzuk a fogalmakat. Ezt a kifejezést arra szoktuk használni, akik meglepetésre vagy éppen bejutnak a rájátszásba, nem pedig azokra, akikről amúgy is tudjuk hogy erősek. Tehát az Eagles, Cowboys, 49ers trió nyilvánvaló. Ellenben nem az a Packers, akikkel kapcsolatban három héttel ezelőtt még úgy beszéltünk, mint akik top draft cetliért mennek.
Azóta viszont nagyot fordult a világ. A Love vezette csapat ugyanis három győzelmet regisztrált, méghozzá a Chargers, a Lions és a Chiefs ellen. Ezek közül kettő minimum figyelemre méltó. Ezen időszak alatt a csapat minden meccsen legalább 23 pontot feltett és egyszer sem kapott 22-nél többet (ez egyébként igaz az elmúlt 5 meccsére a csapatnak).
A fiatal támadósor hasít, Jordan Love az elmúlt öt fordulóban a top5-ben van EPA/playben és sikerességi rátában is, a top5-ben magas értékű dobásokat tekintve és neki van a legkevesebb labdaeladást ígérő labdája. Azonban az egész offense szenzációs. Az elmúlt négy meccsen a Packers elkapók voltak a legtöbbet üresen, tehát Matt LaFleur rendszere jól működik és támadófal a top10-ben van passzblokkolási hatékonyságban.
didn’t flinch, didn’t abandon the pocket, didn’t take a sack. jordan love is showing you development in real time pic.twitter.com/TLYLkv9D8x
— zach jacobson (@itszacharyj) December 5, 2023
Ezen kívül pedig a védelmet is dicséret illeti, amely az elit elitjébe nem érkeztek meg, de a top10-hez közelítenek passzvédekezésben és a középmezőnyben vannak futás ellen is. Mindezt úgy, hogy sok kezdőjük sérüléssel bajlódik. Rashan Gary ellenben ott van a pályán és az elmúlt három fordulóban a második legtöbb nyomást és sacket jegyezte.
Ez a csapat mindenképpen playoff kaliber és ami igazán félelmetes az ellenfeleknek, hogy úgy tűnik most kezdenek igazán összeállni, mert hétről-hétre jobbak. Így pedig senki nem akar majd velük találkozni a playoffban, mert képesek lehetnek kvázi igazi tét nélkül meglepetésre.
Azért a Ramst se felejtsük el

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- ThySoul on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- dr.baji on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Kopi3.14 on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Zotya on Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- Csakeztne on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!