Összefoglaló

Tovább robog a Browns és a Buccaneers, simázott a 49ers és a Rams

Published on

Joe Flacco ugyan saját maga alatt gyújtotta fel a házat, végül hősiesen eloltotta azt és a Browns megverte a Bearst. A Packers védelme semmit sem tudott kitalálni, így Baker Mayfield tökéletes meccsel diadalmaskodott. A 49ers és a Rams pedig simán nyert két bottom5-ös csapat ellen.

Chicago Bears @ Cleveland Browns 17-20

Megráncigálta a medve bajszát a Cleveland Browns. A mérkőzés eleje a rúgókról szólt, ugyanis négy-négy puntot (összesen öt 3&out) mutattak be a csapatok. A puntháborút Joe Flacco interceptionje szakította meg, amit Eddie Jackson egészen az egy yardos vonalig vitt vissza. Onnan könnyű dolga volt a Chicagónak, úgyhogy a Bears három büntetéssel tarkított hét próbálkozásból Cole Kmet elkapásával be is ért a célterületre.

A figyelmeztető jelzésre összekapta magát a Browns támadósor és egy 84 yardos drive végén David Njoku elkapásával egyenlítettek. A második félidőt viszont borzasztóan kezdték, hiszen Flacco első passzkísérlete megint interception lett, amit Tremaine Edmunds TD-ig vitt vissza. A Clevelandnek erre nem volt válasza, sőt Flacco nem sokkal később harmadszor is eladta a labdát. Viszont fellépett a hazai védelem és újabb pontokat már nem engedtek a Bearsnek. A negyedik negyed így is tízpontos vendég előnnyel indult meg, azonban az utolsó 15 percben a három labdabirtoklásukból hármat is pontszerzéssel zártak (FG-TD-FG), aminek köszönhetően három ponttal megnyerték a találkozót.

A Bears a támadósorát okolhatja, az előző heti Lions elleni teljesítmény nyomait se lehetett látni. Justin Fields átadásainak fele talált társat, volt két INT-je is, de azok mindkétszer a félidők végén jöttek, az egyik Hail Maryből, amit egyébként nem is kaptak el, de már nem nézték vissza a bírók. Volt pár szebb dobása, de a 3,3 yardot átlagoló futójáték nem segítette ki a folyamatos haladást, így csak a védelem labdaszerzései tartották életben a reményeket.

A futójáték a hazai oldalon is halott volt, mindössze 1,6-os átlaggal 29 yardot tettek meg a földön. Flacco három labdaeladása ugyan sokba kerülhetett volna, de a 38 éves irányító emellett passzolt 374 yardot is. Különösen a negyedik negyedben volt nagyon éles, ahol több mint 200 yardot szerzett. Persze a skill személyzet is kisegítette, ugyanis Marquise Goodwinnak és Amari Coopernek is volt 50+ yardos elkapása az utolsó 15 percben. A kedvenc célpontja David Njoku volt, aki tíz elkapást is bemutatott 104 yardért.

A támadók gyengébb szereplésének oka persze a két kiváló védelem volt elsősorban. A Brownsról a szezon eleje óta tudjuk, hogy elit teljesítményre képesek, és ezt hozták is: a Bears 14 pontja a két interceptionből jött (egyikből közvetlen TD, másikat meg az 1 yardosig vitték). Azonban aki az utóbbi másfél hónapban nem annyira figyelte a Bearst, az lemaradt arról, hogy ez a védelem bizony nagyon összeállt és top10, akár top5 szinten teljesítenek Montez Sweat érkezése óta, aki most is ellenállhatatlanul játszott (itt cseretackle-ök ellen, de egyébként is parádézik). Szóval jó kis védőcsata kerekedett ebből, amit sokáig úgy tűnt, Flacco bukik el a Brownsnak, ám végül a saját maga által kreált tüzet eloltotta és egy kiváló utolsó negyeddel újabb győzelmet aratott.

(bandrew)

Tampa Bay Buccaneers @ Green Bay Packers 34 – 20

Két 6-7-es csapat találkozott, és mindkettő a rájátszásért küzdött. Kaptunk is egy szórakoztató meccset, ahol mindkét csapat nyerni akart.

Igaz, a szórakoztató faktor a második félidőben jött elő, az első 30 perc inkább a hibákról volt emlékezetes. Előbb a Packers elrontott egy 4&2-t a célterület árnyékában, majd azonnal Baker vesztette el a labdát, mikor Kingsley Enagbare elkapta őt. A jó mezőnypozícióból jött is a TD, Tucker Kraft látványosan repült be a célterületre.

A Buccaneers azonban gyorsan tudott válaszolni, sőt innentől indult csak be igazán az offense. Mayfield gyakorlatilag azt csinált, amit akart, ha a pass rush nem ért oda hozzá, akkor mindig megtalálta a célpontjait. Főleg harmadik kísérletnél volt látványos, mennyire jól meg tudja játszani az elkapóit. A Packers védői annyira tehetetlenek voltak vele szemben, hogy tökéletes passer ratinget hozott össze 381 yarddal és 4 TD-vel. Ilyen a Lambeau Fielden még soha nem fordult elő vendégként, pedig sok legendás irányító megfordult már itt.

A túloldalon Jordan Love sem szégyenkezhet, ő is összehozott 284 yardot és 2 TD-t, viszont nagy különbség volt, hogy a Packers offense nem tudott minden drive-ból pontot szerezni. Ez sok esetben nem lenne akkora baj, de ezen a meccsen az volt.

A második félidőt a hazaiak kezdhették meg (3 pontos hátrányban), de csak 3&out jött, amire a Bucs azonnal TD-vel büntetett Rachaad White 26 yardos elkapása révén.

Innentől kezdve a Packers futott az eredmény után, és bár szereztek egy szép TD-t (Love talán idei legszebb passzát engedte el a Reed TD-nél), de mivel a védelem a meccs hátralévő részében egyetlen egyszer sem tudta megállítani az ellenfelet, így végül soha nem tudták beérni a Bucst. Igaz volt egy pont, ahol a Buccaneersnek majdnem sikerült elszerencsétlenkedni a meccset.

6 perccel a vége előtt 27-20-as állásnál Mayfield kiosztott egy rövid passzt David Moore-nak, aki 52 yardos TD-t szerzett belőle. Csakhogy majdnem összehozott egy DeSean Jackson játékot, az utolsó pár yardon már ünnepelni kezdett, és a labdát ki is ütötték a kezéből. Szerencséjére addigra már éppen átért a gólvonalon, de ezért a mozdulatért nem dicsérték meg, az biztos.

Love-nak ezután még volt egy utolsó kétségbeesett próbálkozása, de 4. downál sackelték, és a labdát is elvesztette. Itt véget ért a mérkőzés, de még jött egy utolsó pofon a Packers defense-nek. A Bucs ugyanis még egy 4&2-nek nekiment, hogy a first down után végleg lepörgessék az órát. Mindenki tudta mi fog jönni, mégis sima first down lett.

A Packersnek nagy pofon volt ez a meccs. Könnyű lenne rámutatni a hiányzókra, de a probléma nem offense oldalon volt. Ugyan Watsonnal biztosan más lett volna a játék, de a támadósor tudott haladni. Az igazi probléma védőoldalon volt, ahol minden rossz volt. Rendre üresen hagyott elkapók, elrontott szerelések, és még lehetne sorolni. A labda ezen oldalán minden rossz volt.

A Buccaneers nagy győzelmet aratott, de talán a mutatott játék még bizalomgerjesztőbb. Mayfield talán soha nem játszott még ilyen jól, és végre nem csak Mike Evansre nézett. Goodwin például 10 elkapásból 155 yardot szerzett. A szezon egyik legszebb játékát mutatták, és ahogy ez a csapat most kinéz, sokkal méltóbb a rájátszásra, mint a csoport többi tagja.

(jarred)

San Francisco 49ers @ Arizona Cardinals 45-29

Őrült pontháborút játszott az NFC West két csapata. A Cardinals egy félidőig bírta a tempót, de legalább szimpatikus vesztesként hagyhatta el a találkozót, a 49ers pedig megnyerte csoportot, bár kezdhet egy kicsit aggódni, a legnagyobb hiányosságát most csúnyán kihasználta egy bottom 5 közeli csapat.

Az első félidő még viszonylag szoros volt, a 49ers csak egy kissé szerencsétlen pick-sixszel vezetett a szünetben. A második félidőben viszont a vendég védelem ha másban nem is, de a nyomásgyakorlásban tudott kicsit javítani, illetve szerzett még egy turnovert Kyler Murray-től, ami már elég volt a magabiztos sikerhez. A Cardinals védelme ugyanis olyan borzalmasan játszott, hogy már csak a harmadik negyed megérne pár menesztést az edző gárdában.

Brock Purdy jól játszott, 242 yardot és négy TD-t passzolt INT nélkül, ráadásul 9,7 yardos átlaggal. Megint nagyon könnyű dolga volt, elég csak megnézni a fenti Christian McCaffrey TD-t (összesen három volt neki a meccsen), ahol a futónak még elesni is volt ideje, és még így is érintés nélkül jutott be a célterületre. Vagy itt ez a Deebo Samuel hatpontos – a Cardinals védelem az egész idény egyik legrosszabb teljesítményét nyújtotta egy nagyon erős ellenfél ellen:

A túloldalon Kyler Murray elég felemásan teljesített. Volt pár szép passza, de pár borzalmas is, illetve kétszer is kiütötték a kezéből a labdát és csak a szerencsén múlt, hogy egyikből sem lett turnover. A támadófal nem igazán tudta kezelni a 49ers pass rush-t még úgy sem, hogy Arik Armstead és Javon Hargrave sem játszott, ellenben a futójáték nagyon hatékonyan működött.

Ez utóbbi mondjuk nem meglepő, a 49ers védelme a forduló előtt is bottom 5-10-es volt futás ellen EPA alapon és sikerességi rátában is. A csapat legjobb fegyvere a jó futójáték ellen a sok feltett pont és a korán kiharcolt nagy előny volt, de a Cardinals nem akart leállni, aminek 7,8 yardos átlaggal szerzett 234 yard és két TD lett az eredménye. Persze lehet azt mondani, hogy ennek egy jelentős része már garbage time-ban érkezett, de a védők nem voltak pihentetve és az Arizona akkor is simán futott, amíg még szoros volt a mérkőzés. Ebből még lehetnek problémák a rájátszásban.

(renningan)

Washington Commanders @ Los Angeles Rams 20 – 28

Egy meglehetősen demotivált csapat látogatott egy még a playoffért küzdő együtteshez. Ez pedig meg is látszódott a pályán. A Rams ha nem is kezdte lehengerlően a meccset, konzisztensen képesek voltak first downokat szerezni és haladni a pályán. Az első három labdabirtoklásuk mindegyikével red zone-ba jutottak. Itt ugyan picit megállt a lendület és a Commanders védelme rövid pályán fel tudott lépni. Először mezőnygólra kényszerítették a hazaiakat yardokra a célterületről, a következő alkalommal fumble-t erőszakoltak ki. A félidőig még 1-1 field goalt és egy fumble-t “ért el” a hazai csapat, de így is magabiztos 0-13-as előnnyel mehettek pihenőre.

A túloldalon ugyanis terített betlit mutatott be a Washington. Három punt mellett két sikertelen 4. downos kísérletre voltak csupán képesek. Az első még csak-csak magyarázható volt, hiszen egy 4&1-es kísérletnél nem sikerült Howell passza, de másodjára egy puntnál nem sikerült a long snappernek az egyetlen feladatát elvégeznie: hosszan hátradobnia a labdát.

A szünet után a Rams két játékból tovább növelte az előnyét és 0-20-nál úgy tűnt, itt ma már izgalmat nem igen kell keresni. Cooper Kupp a keleti parton bizonyára ismeretlen név, így a vendég védők inkább nem is próbáltak rajta védekezni. A forduló talán legsimább touchdownját szerezte az elkapó.

Ezek után a harmadik negyed végéig nem módosult az eredmény, ekkor azonban megérkezett a Commanders is. Howell Curtis Samuelt találta meg, azonban miután a Rams tudott válaszolni és 28-7-re meglépni a negyedik negyed elején, Howell pedig egy magas és az elkapója mögé dobott interception után már nem tért vissza a meccsbe. Jacoby Brissett folytatta.

Ez a váltás azonban a jövő hétre is érdekes kérdéseket vet fel. Brissettel ugyanis megéledt a Commanders. Terry McLaurint két mély passzal is megtalálta a csereirányító. Először egyből touchdownt szerezve, másodjára az egy yardos vonalra juttatva a csapatot.

Szűk 5 perccel a vége előtt 28-14-nél tehát az egy yardosról jöhetett a vendég csapat és közel voltunk egy izgalmas befejezéshez. Ez azonban végül elmaradt. A Commanders ugyanis az egy yardosról bő három játékperc alatt tudott csak touchdownt szerezni. 8 játékra volt szükségük ehhez. Középen képtelenek voltak átfutni, touchdownt pedig csak szabálytalan módon szereztek. Negyedik kísérletre kaptak egy (jogos) DPI-t is, így még egy szériájuk volt, aminek a végén Curtis Samuel aznapi második touchdownjával zárkóztak. Az extra pont azonban kimaradt, Camaron Cheeseman újabb aluldobott long snapje után a holder ugyanis már nem tudta teljesen pontosan lehelyezni a labdát Way előtt. Egy sikertelen onside kick után hiába próbálták meg megállítani a Ramst, az egész este remekül játszó Kyren Williams megszerezte két futásból a first down, ezzel átlépve a 150 futott yardos határt és lezárta a meccset.

A Rams oldalán kevés érdekes dolog történt. Ezúttal Kupp volt a legjobb elkapó, aki száz yard fölé jutott a touchdownja mellett, de igazán a földön verték meg a Commanderst. Williams ugyan vétett két fumble-t, ami akár sokba is kerülhetett volna, de 5,6-os átlaggal futott és a hazai csapat konzisztensen képes volt mozgatni a labdát a földön. A túloldalon Terry McLaurin 141 yardja az érdekes, no meg az, hogy ennek nagy részét Brissettel hozta össze. A veterán irányító egy fél negyed alatt 124 passzolt yardig jutott 8/10-es dobási aránnyal. Ez a 8 sikeres passz pedig mindössze 3-mal kevesebb mint amennyi Howellnek 26 kísérletből sikerült 102 yardért.

A Rams a playoffért, a Commanders meg a játékosok és edzők jövő évi munkájáért küzd tovább.

(alatriste)

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group