Hír
A Dolphins legjobb falembere még nem tudja, hogy folytatja-e a pályafutását
Terron Armsteadnek meggyűlt a baja a sérülésekkel a karrierje során, egész konkrétan egyetlen egy szezont sem tudott még végigjátszani. Eddig azonban a visszavonulás gondolata nem fordult meg a fejében (legalábbis nem beszélt erről nyilvánosan). Eddig. A Chiefs elleni vereséget követően ugyanis arról beszélt az újságíróknak, hogy még nem tudja, folytatja-e karrierjét a 11. befejezett szezonja után.
Armstead elmondta, hogy ez volt eddig a legmegterhelőbb és leginkább kihívásokkal teli idénye, és át fogja beszélni a hozzá közel állókkal, hogy hogyan tovább. Nem akar így egyből a szezon után döntést hozni, kell neki egy kis idő, de azt azért hozzátette, hogy még mindig szereti a focit.
Armsteadnek a 2025-ös fizetése $13,25 millió, amiből $5 millió már most garantált, illetve a maradék is az lesz a 2024-es ligaév harmadik napján, tehát március közepén.