A Panthersnek nem csak új főedzője, de új general managere is lesz, ugyanis David Tepper Frank Reich után kirúgta a GM Scott Fitterert is – számol be Tom Pelissero. Így tehát a Chargers és a Commanders után Carolinában is teljes nagytakarítás van.
A Panthers tavaly felcserélt az 1/1-es pickre és kivitte Bryce Youngot, azonban az első szezonja teljes bukta lett, most önerőből érték el az 1/1-es helyet, amit viszont nem tudnak felhasználni, hiszen ezt is küldték a Bearsnek a tavalyi csere keretében. Ez, Young borzasztóan gyenge játékával együtt pedig a fejek hullását eredményezte.
Vélhetően az új GM-HC párosnak Younggal kell továbbmennie, az ő fellendítésére lesznek kinevezve, ami limitálhatja is a jelentkezők körét. Az biztos, hogy köré kell új offense-t varázsolni jó fegyverekkel és támadófallal, ez lesz az elsődleges feladat.
Főedzőnek Ben Johnsont, a Lions támadókoordinátorát szeretné állítólag Tepper elhozni, meglátjuk a tavalyi után most sikerül-e.
Így jelenleg öt főedzői poszt üres: Chargers, Commanders, Falcons, Panthers, Raiders. Illetve három general manageri poszt is betöltésre vár: Chargers, Panthers, Raiders.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben