Sokáig úgy tűnt, hogy Bill Belichick lehet az Atlanta Falcons új főedzője, azonban az utóbbi napokban egyre bizonytalanabbá vált a dolog, és végül nem is ő, hanem a Rams védőkoordinátora, Raheem Morris került a csapat élére – számolt be minden releváns forrás.
A Falcons elég széleskörű keresést folytatott, Morris és Belichick mellett Ejiro Evero, Bobby Slowik és Mike Vrabel is volt a héten a csapatnál interjún, Vrabelen kívül mindenki második körösön, és végül Morris győzte meg őket a leginkább.
Nem meglepő, egyrészt volt már tagja a szervezetnek 2015 és 2020 közt, amikor védő- és támadóoldalon is volt pozíciós edző, illetve védőkoordinátor, majd ideiglenes főedző is lett. Ezután a Ramsnél volt védőkoordinátor, ahol kiváló munkát végzett, Super Bowlt nyert, majd egy szinte teljesen no-name játékosokból rakott össze egy egész jó egységet. Ezen kívül megnyerő a személyisége, játékosai imádják és egy nagyon jó vezérről van szó, ami talán a legfontosabb.
Morris volt már korábban főedző Tampában, ahol megbukott, de egy nagyon rossz helyzetbe került bele nagyon fiatalon, mindössze 33 évesen. Abszolút megérdemelt már egy második esélyt az utóbbi 5-8 éve alapján.
A Rams egyébként egy kisebbségi főedző kineveléséért kap idén és jövőre is egy harmadik körös kompenzációs picket. Emellett könnyen lehet, hogy egy másik edzőt is elvesztenek Los Angelesben, ugyanis a QB-edző és passzjátékért felelős koordinátor Zac Robinson számít a fő esélyesnek a Falcons támadókoordinátori posztjára, Raheem Morris viheti magával Atlantába.
Ezzel így áll a főedző-keresés a ligában:
– Raiders: Antonio Pierce
– Patriots: Jerod Mayo
– Titans: Brian Callahan
– Chargers: Jim Harbaugh
– Panthers: Dave Canales
– Falcons: Raheem Morris
– Seahawks:
– Commanders:
A héten már nem várható döntés a Commanders és a Seahawks esetében. Előbbinél Ben Johnson (Lions OC) a favorit, utóbbinál még nem beszélhetünk ilyenről.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Az kemény hogy a felkapott nevek szinte mind csapat nélkül maradnak jelen állás szerint
Jó döntés, hogy nem vették fel BB-t, ő már a múlt és abból nem lehet megélni. Hülye lenne az a csapat aki elvinné.
BB csapat nélkül marad idén.
Ez a kisebbségi dolog annyira gáz. A játékosok 60+% kisebbségi, azaz pár év múlva az edzők is azok lesznek. Akkor majd a fehérekért jár kompenzáció?
Bill pedig vagy meg Washingtonba, vagy pihen vagy TV-zik.