Bő két éve január utolsó napján robbant a bomba: Matt Staffordot megszerezte a Rams két első körös és egy harmadik körös pickért, valamint az irányító Jared Goffért cserébe. A trade pillanatában a négy érintettből (Lions, Rams, Stafford, Goff) kettővel kapcsolatban nagyon pozitív, egy esetében pedig elégedett voltam, míg az utolsó delikvens nagyon megszívta. 2023 decemberében azonban kijelenthetjük, hogy mindenki nyert és nem kicsit.
A cserének annak idején bőven voltak előzményei. Az újabb pocsék szezon és az újabb rebuild réme miatt Matt Stafford hivatalosan is cserét kért a Lionstől, amit a csapat hajlandó is volt teljesíteni, így megindulhatott a partnerkeresés. Eközben Sean McVaynek és Les Sneadnek annyira elege lett már Jared Goffból, hogy inkább egy draftolatlan újoncot preferáltak a korábbi 1/1-es, évi 33 milliós fizetéssel rendelkező irányító helyett, vagyis várható volt, hogy a csapat aktív lesz a QB-piacon. A helyzet viszont nem volt egyszerű, Goff túl sokat keresett és még mindig bőven volt garantált tartalom a szerződéséből, így Stafford megszerzése előtt valakire előbbit rá kellett sózni.
Verheti a falba a fejét a Rams Jared Goff új szerződése miatt
Azt valószínűleg soha nem tudjuk meg, mi volt a Lions eredeti terve: tényleg látták a potenciált Goffban vagy csak akartak egy bridge irányítót egy-két évre, míg kialakítják a győztes kultúrát és találnak egy fiatal franchise QB-t. Így vagy úgy, a Detroit két első- és harmadik körös cetliért hajlandó volt megválni Staffordtól és átvállalni Goffot a fizetésével együtt. (Egyes riportok szerint többen is érdeklődtek a Rams irányítója iránt, akár egy második kört is hajlandóak lettek volna érte adni és a Lions is sokra tartotta).
Matthew Stafford a fellegekben – eredeti értékelés: A+
Az akkor 33 éves Stafford mindenképp olyan csapathoz akart igazolni, amellyel Super Bowlért küzdhet, illetve az sem volt hátrány, ha az a franchise melegebb régióban játszik. A Rams minden kitételnek megfelelt.
Mivel Andrew Whitworth visszatért még egy szezonra, így egy passzblokkolásban is jó támadófal volt előtte, a skill személyzet is nagyon jól nézett ki Cam Akersszel, Robert Woodsszal, Cooper Kuppal és Tyler Higbeevel, Sean McVayről pedig mindenki tudta, hogy egy zseni. Emellett a védelem is tele volt sztárokkal, Los Angeles meg összehasonlíthatatlan Detroittal – Stafford már a csere pillanatában megütötte a jackpotot.
A többi pedig történelem. Stafford kicsit inkonzisztensen játszotta végig az alapszakaszt, de összességében top 5 közeli teljesítményt nyújtva 12-5-ös mérleggel végzett a Ramsszel és karrierje során először csoportgyőztesnek mondhatta magát. A rájátszás első körében aztán agyonütötték a Cardinalst, majd három meccsen háromszor is game winning drive-ot vezetve kiejtették a Bucst, a 49erst, majd a Super Bowlon sikerült a Bengalst is két vállra fektetni (minden idők talán legnagyszerűbb no look passzával).
This angle of Matthew Stafford’s no-look pass. 😮💨 pic.twitter.com/vwWRUsMekn
— Los Angeles Rams (@RamsNFL) February 14, 2022
Stafford a szezont a rájátszással együtt 6074 yarddal és 50 TD-vel fejezte be, majd kapott egy 4 éves, 160 millió dolláros szerződést. Szakmai és anyagi siker együtt, álmodni sem lehetett ennél jobbat. Ugyan a 2022-es idénye sérülés miatt nem volt az igazi, de idén ismét egészséges és top 5-ös szinten teljesít, a csapat is elég jó, így ha a teste bírja, még akár 2-3 évig a legmagasabb szinten űzheti és élvezheti a futballt. Értékelés: A+
A Rams all int mondott – eredeti értékelés: A-
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Engem érdekelne, hogy néz ki a térdkalapács.