Connect with us

Beharangozó

FK! Preview #18 – Amikor minden eldől

Most hétvégén minden eldől! A Bills második kiemelt lesz vagy be sem jut a rájátszásba? Ki nyeri a két déli csoportot? A Texans vagy a Colts üti el a másikat a playofftól? Bejut a Packers? Kié lesz az 1/2? Nagyon izgi!

Annyira nincs már sok nyitott kérdés egyébként, sok csapat pihentet is, úgyhogy én is pihentetek kicsit és nem ez lesz a valaha volt legmélyebb beharangozó, de most ilyen Wentz vs. Darnold meg Driskel vs. Stick párharcok nem is érdemelnek sok szót (na jó, az előbbi még érdekel is). Persze a két legnagyobb meccsről írok bőven, és a többi sem marad ki.

A tippképeket most is köszönjük Hyckernek!

A legfontosabbak

Houston Texans @ Indianapolis Colts (+1,5) (szombat éjjel)

Mindkét csapat szurkolótábora nagyon jól érezheti magát, bármi is lesz a meccs vége. Egy éve a Colts Jeff Saturday vezetésével volt nevetség tárgya, a Texans pedig egy éve ilyenkor már két éve volt teljesen érdektelen. Most pedig mindketten megtalálták a főedzőjüket és mindketten az irányítójukat (oké, egyik teljesen biztosan, a másikról meg reméljük, de szerintem meg), és máris a rájátszásért küzdenek egymás ellen.

Az nem kérdés, hogy Stroud jobb irányító Minshew-nál, és szerintem emiatt összességében esélyesebb a Texans. Ráadásul az offense-ük nagyon jól meccsel a Colts rengeteg cover3-ra építő védelmével, ami épp a kedvence a Shanahan-féle támadósoroknak, amit Bobby Slowik is futtat. Egy kriptonitja volt idén Stroudnak, ezek a snap utáni rotálások, azonban a Colts konkrétan 0 százalékban csinál ilyet. Szóval szerintem hasítani fognak a levegőben (azért csak itt, mert a futójátékuk nagyon nem működik).

Azonban simán lehet, hogy a Colts tudja tartani a lépést. Egyrészt nem segíti a Texanst, hogy legjobb pass rusherük, Jonathan Greenard sérülés miatt kihagyja a meccset (de vicces módon az Eaglestől kivágott korábbi első körös Derek Barnett egész jól játszik több évnyi philadelphiai szenvedés után). A Colts jól fut, azonban ez most lehet nem fog menni, mert a Texans a liga 2. legjobbja ennek megállításában DVOA szerint. Főleg akkor, amikor 3 linebacker van a pályán. Azonban ha ilyen base formációban vannak, akkor bárki szét tudja passzolni őket, így erre játszhat rá Shane Steichen a főedzők csatájában. Plusz a play action passzokra, mert abban is nagyon gyenge a Texans. Ez kapóra is jön, hiszen a Colts rengeteg ilyet és RPO-t használ, szóval náluk is előny lehet a támadóknál.

Minshew minden meccsen dob 1-2 labdát az ellenfélnek, aminek lehúzása vagy elejtése döntő lehet. Szerintem a Texans a jobb csapat Strouddal, így rájuk teszek, de nem szabad lebecsülni Steichenéket, főleg hazai pályán. Jó kis meccs lesz ebből.

Tipp: Texans -1,5

Buffalo Bills @ Miami Dolphins (+2,5) (vasárnap éjjel)

Az alapszakasz utolsó meccse is nagyon jónak ígérkezik. Annyit remélek, hogy a korábbi eredmények alatt nem dől el, hogy a Bills már bejutott a playoffba, mert azzal azért kicsit vesztene a tétjéből a találkozó – persze a 2. és a 6-7. kiemelés közt azért nagy a különbség, de nem akkora, mint a 2. kiemelés és a kiesés közt. Szóval ilyen szempontból jobb lett volna ez szombat éjjel, de az NFL nem így döntött.

A Billsnél durva, hogy a 3. legesélyesebbek a Super Bowlra, miközben simán ki is eshetnek a rájátszás kezdete előtt. Ez elég jó hasonlat a teljes szezonjukra, hiszen nagyon inkonzisztensek és bármelyik meccsen bármi kisülhet belőlük. A Dolphins mindeközben playoff-csapatok ellen 1-4-es mérleget és -84-es pontkülönbséget tud felmutatni, ami meg róluk mond el sok mindent. Még nagyobb problémájuk, hogy sok sérüléssel küzdenek mindkét oldalon, ami nagyon rossz jel a rájátszásra kanyarodva.

Matchupokat tekintve a Dolphinsnál Waddle hiányában szinte csak Tyreek Hillre kell figyelni a passzjátékban, és ha őt sikerül elvenni, akkor bajban lehet a Miami, amikor Berriosoknak és Smythe-oknak kell dobálni. A Bills meglepően jó a pálya közepén, és ez lehet a kulcs most is. Általában kell egy top linebacker, hogy ezt a Dolphins ellen is fenn lehessen tartani, de ha McDermott kieszel egy elég jó gameplant a pálya közepének semlegesítésére (és a futás megállítására), akkor nyert ügyük lehet.

Persze amennyiben Josh Allen nem adogatja el folyton a labdát. Érdekes, hogy a Bills offense minden mutatót tekintve visszaesett a támadókoordinátor-csere óta, kivéve a turnovereket – amikről akkor is mondtuk, hogy maguktól is vissza fognak állni. Az utóbbi két hétben főleg megállt a tudomány, még ha Belichick elég komoly káoszos gameplant rakott is össze, amit kevesen fognak tudni megismételni. Az mindenesetre fura, hogy Stefon Diggs-et nem tudják vagy nem akarják bevonni a játékba. Talán emiatt Jalen Ramsey-nek felesleges is lehet őt követni, de a Bills minden bizonnyal úgyis Eli Apple-re fog elsősorban játszani a túloldalon, bármelyik WR is megy vele szemben. A Dolphins védelmét pedig épp a sérülések határozzák meg. Phillips és Chubb nélkül a pass rush a 6. helyről a 28. helyre esik vissza nyomásgyakorlásban, ami hatalmas probléma, Jerome Baker és Xavien Howard kiesése pedig két hatalmas villogó célpontot tett a pályára Apple és Duke Riley személyében, amit kihasználnak az ellenfelek. Lesz valami válasza erre Vic Fangiónak? Nem egyszerű…

Összességében semmi sem lepne meg, de ez főleg a Bills miatt igaz, hiszen belőlük bármikor kinézek bármit: egy domináns teljesítményt és egy szétesést is. Mindenesetre szerintem ezt most megnyerik. Érdekesebb is lenne így a playoff.

Tipp: Bills -2,5

Az NFC South-ért

Tampa Bay Buccaneers @ Carolina Panthers (+4,5) (19:00)

Ha a Buccaneers nem tudja megverni a Pantherst, akkor nem is érdemel rájátszást. Szerintem simán elintézik a liga legrosszabb csapatát. Normál esetben egy ilyen fontos meccsről több szót szoktam ejteni, de normál esetben egy Panthers-meccsről meg nem, szóval most ez utóbbihoz tartom magam.

Tipp: Buccaneers -4,5

Az NFC 7. helyéért

Chicago Bears @ Green Bay Packers (-2,5) (22:25)

A Bears sajnálhatja a szezon elejét, mert ha ott nem olyan katasztrofálisak, most simán mehetnének a playoffért. Súlyozott DVOA mutatót tekintve, ami a legutóbbi meccseket nagyobb súllyal veszi, mint a legrégebbieket, a Bears a 7. legjobb csapat a ligában. Az azért kemény. Montez Sweat érkezése óta a védelem nagyon keményen összeállt, a támadósor pedig Fields visszatérése óta remekel. Az irány mindenképp pozitív Chicagóban, bárhogy is döntenek az 1/1 kapcsán. Az irány Green Bay-ben is pozitív, beválni látszik Jordan Love, a nagyon fiatal offense pedig remekül teljesít. A probléma a védelemmel van, és szerintem Joe Barry miatt ki is fognak kapni a Bearstől, így lemaradnak a rájátszásról. Pedig talán ott lenne a helyük.

Tipp: Bears +2,5

Seattle Seahawks @ Arizona Cardinals (+2,5) (22:25)

Ha a Packers kikap, akkor a Seahawks egy győzelemmel ott van a rájátszásban. De sikerül megverni a Cardinalst? Múlt héten a Steelers ellen sikerült egy majdnem olyan rossz védelmi teljesítményt letenniük az asztalra, mint amit az Eagles művelt épp a Cardinals ellen. Így arra számítok, hogy Drew Petzing támadókoordinátor a Hawks ellen is jó taktikával fog érkezni és a hatalmas gyengeségeket ki fogja tudni használni. A túloldalon nyilván a Seahawks offense lesz tehetségfölényben, de elég hektikusak tudnak lenni, szóval én betippelek egy meglepetést.

Tipp: Cardinals +2,5

Atlanta Falcons @ New Orleans Saints (-3,5) (19:00)

Ha a Packers és a Seahawks is kikap, akkor a Saints egy győzelemmel ott van a rájátszásban (egy Bucs vereség pedig a csoportgyőzelmet is jelenthetné). Persze a leginkább NFC South-os az lenne, ha a Falcons negatív mérleggel megnyerné a csoportját, ehhez a győzelme mellett a Buccaneers veresége kellene. Mindkét csapat full kétarcú, szóval bármi lehet, ezért kérem a pontokat a Falcons mellé. De amúgy meg legyen a Saints sima győztesként, mert hazai pálya. Ha jönne minden tippem (nem fog), akkor ők jutnának rájátszásba a 7. helyen.

Tipp: Falcons +3,5

Minnesota Vikings @ Detroit Lions (-3,5) (19:00)

Ha a Packers, a Seahawks és a Saints is kikap, akkor a Vikings egy győzelemmel ott van a rájátszásban. Két hete már találkoztak, kíváncsi vagyok ki mit tud változtatni. Brian Floresnek az utóbbi két hétben csoportellenfelek ellen nem ment a védelme, lehet kiismerték? Az nagy baj lenne, bár múltkor végülis még Mullens négy interceptionje ellenére is sikerült meccsben maradni, olyan rossz volt a Lions defense. Nem tudom a múlt heti javulásból mit lehet tanulni, de én most a Detroittal megyek.

Tipp: Lions -3,5

Az AFC playoffért

Pittsburgh Steelers @ Baltimore Ravens (+3,5) (szombat 22:30)

2019-ben hasonló volt a helyzet. A Ravens az első kiemelés birtokában pihentetett, a Steelers pedig egy győzelemmel életben maradt volna a rájátszásért (akkor is kellett segítség, most a Bills vagy a Jaguars veresége kellene még). Akkor a Hollók cseréi 28-10-re nyertek RG3 vezetésével. A Ravensnek most is elég mély a csapata, ráadásul elit edzői gárdája is van, így benne van a pakliban, hogy megint meglepetést okoznak. Így spreaddel szemben biztos rájuk teszek. A Steelers offense amúgy most egész jól néz ki az utóbbi hetekben, így erre alapozva lehet behúzzák, meg a cseretackle-öket is szétszedhetik Watték, szóval nehéz tippelni a győztesre. Legyen Steelers win, hogy aztán izgalmasabb legyen a vasárnap.

Tipp: Ravens +3,5

Jacksonville Jaguars @ Tennessee Titans (+3,5) (19:00)

A Jaguarsnak fontos, a Titansnek nem, ilyenkor egyértelmű szokott lenni a tippelés. De Vrabelék szeretnék elrontani a rivális ünneplését, szóval mindent bele fognak adni. Ráadásul otthon játszanak, ahol mindig jobban szerepelnek. Így a spreaddel szemben kérem a Titanst, simán benne van egy meglepetés ebben. Ráadásul Trevor Lawrence játéka is erősen kérdéses. Az a dilemmám, hogy mennyire számít az utolsó forduló és hogy kinek kell, kinek nem kell a győzelem. Áh egy fene, legyen Titans simán is! Vrabel hazai pályán kis underdogként, Tannehill utolsó meccse a csapatban, elronthatják a rivális napját, sok dolog áll együtt ehhez a meglepihez. De simán lehet, hogy a Jaguars pass rush önmagában elpusztítja a Titanst.

Tipp: Titans +3,5

Az 1/2-ért

Dallas Cowboys @ Washington Commanders (+12,5) (22:25)

A Commanders ki fog kapni a Cowboystól, efelől ne legyen kétségünk. A kérdés csak annyi, hogy mennyivel, amit nehéz megmondani, mert lehet a Cowboys egy ponton inkább pihentet majd a rájátszásra. Erre bazírozva teszek a Commanders spreadre. Ha Prescotték végigjátsszák, akkor szerintem hozzák a spreadet. A fővárosban meg szurkolhatnak a jó eredményeknek a többi meccsen, hogy tényleg sikeres legyen a tankolásuk.

Tipp: Commanders +12,5

New York Jets @ New England Patriots (-2,5) (19:00)

A Commanders tankolása sikeres lesz, amennyiben a Patriots megveri a Jetset. A jövőt nézve az lenne jó, ha kikapnának, de Belichick ezt biztosan nem akarja, főleg hogy a Jets az ellenfél, aminél nem utál jobban senkit. Ezért tippelek rájuk itt. Ha mégis sikerülne kikapni, akkor szurkolni kell elsősorban a Falconsnak, utána pedig a Packers, Steelers, Colts, Raiders négyes vereségéért (amiből kettőnek már tudni fogják az eredményét).

Tipp: Patriots -2,5

Igazából tét nélkül

A rengeteg csereirányító miatt nem írok komoly beharangozót ezekhez a meccsekhez. Sajnos tippelni így is kell.

Los Angeles Rams @ San Francisco 49ers (-3,5) (22:25)

Mindkét csapat pihentet, így az a kérdés, hogy hol jobbak a cserék, hol jobb a mélység. Mivel a Rams tele van újoncokkal, így itt a 49erst érzem jobbnak. Amúgy ez a legérdekesebb pihentetős meccs, Darnold és Wentz. Ismerjétek be, hogy ezt látni akarjátok! Figyeljünk még Nacua rekordjára, az első drive alatt kap gyorsan 4 elkapást 29 yardért és mehet is a padra.

Tipp: 49ers -3,5

Denver Broncos @ Las Vegas Raiders (-2,5) (22:25)

Egyik csapatnak sem fontos a meccs, szóval fogalmam sincs. Talán a Raidersnél jobban akarnak küzdeni azért, hogy Antonio Pierce megtartsa az állását, szóval legyenek ők akkor. Az vicces egyébként, hogy ha a Steelers és a Jaguars is kikap, akkor ettől a lényegtelen meccstől függ, hogy melyikük jut be (tiebreakerek miatt). Ez lenne a legviccesebb forgatókönyv a hétvégén, mindkét csapat ül a tévé előtt és szurkol az egyiknek vagy a másiknak, akiket meg már nem érdekel a dolog igazán.

Tipp: Raiders -2,5

Cleveland Browns @ Cincinnati Bengals (-6,5) (19:00)

Jeff Driskel az 5. irányítója lesz a Brownsnak idén. Az első néggyel nyertek. Talán az ötödikkel nem fognak, de a Bengalsban sem bízom annyira, hogy ekkora spreaddel rájuk tegyek.

Tipp: Browns +6,5

Kansas City Chiefs @ Los Angeles Chargers (-3,5) (22:25)

A Chiefs cseréket játszat Blaine Gabberttel, a Chargers meg csak simán rossz Easton Stickkel. Bármi lehet, kérem a pontokat.

Tipp: Chiefs +3,5

Philadelphia Eagles @ New York Giants (+5,5) (22:25)

Meg tud állítani bárkit is az Eagles védelme? Nem igazán, láttuk a Cardinals ellen. Szerintem a Giantset sem fogják.

Tipp: Giants +5,5

Magabiztosabb spread tippek

kijöttem egálra magabiztosban :D

  • Buccaneers -4,5
  • Bears +2,5
  • Texans -1,5

Magabiztos tippek múlt héten: 3-2
Magabiztos tippek a szezonban: 40-40-3

Spread tippek múlt héten: 9-7
Spread tippek a szezonban: 122-118-6

Szerkesztőségi tippverseny állása

Straight up:

  1. Patrik 169-87
  2. balentin 167-89
  3. Támogatók 166-90
  4. renningan 165-91
  5. atreus 164-92
  6. Höri 162-94
  7. katonadani 158-98
  8. kronikk 158-98
  9. chester 155-101
  10. alatriste 151-105
  11. jarred 146-110

Oddsokkal kiigazított:

  1. Patrik 262,74
  2. Támogatók 253,85
  3. balentin 252,56
  4. renningan 250,99
  5. atreus 246,89
  6. Höri 244,1
  7. kronikk 243
  8. chester 240
  9. katonadani 239,36
  10. alatrsite 236,2
  11. jarred 226,49

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
LG
LG
2024-01-06 08:10

“Ha a Packers kikap, akkor a Seahawks egy győzelemmel ott van a rájátszásban.”
Ha a Packers nyer a Lambeau Fielden, ott van a rájátszásban.
Hmm, de ismerős a helyzet :D
A felállás elég hasonló a (pl. Helló Joe Barry!), de a legfontosabb pozícióban változás történt a hazaiak oldalán 😜

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x