Bill Belichick huszonnégy év után távozik a New England Patriots kispadjáról. Amellett, hogy minden idők legsikeresebb vezetőedzőjévé vált, az egy emberöltő alatt rengeteg emlékezetes történetet adott az NFL világának. Ezek közül következzen most hat a hatszoros bajnok vezetőedzőről.
Analitika, before it was cool
Carl Bankstől, a New York Giants egykori linebackerétől származik a lista legrégibb története, egészen pontosan az 1991-es Super Bowlról. Bill Belichick, aki akkoriban a Giants védőkoordinátora volt, a döntő előtti egyik első megbeszélésen azt mondta a védelemnek, hogy 100 yardot fognak engedni az ellenfél Bills futójának, Thurman Thomasnak. Banks elmondása szerint ez teljes megrökönyödést váltott ki az öltözőből, a Giants éppen a masszív védekezésre építő csapat volt és ez volt az utolsó dolog, amit hallani szerettek volna a koordinátoruktól.
Aztán jött az érvelés is: Belichick egy nyolc mérkőzéses mintával, rengeteg adattal alátámasztva prezentálta, hogy a Bills gyakorlatilag már nem használja a futást, összesen két játékuk van Thurman Thomasszal: egy draw, amikor elhitetik a passzt, majd futnak; illetve egy swing passz a (line of scrimmage-dzsel párhuzamosan mozgó) futónak. Belichick azt akarta, hogy a védelem minden erejével a keresztező útvonalakat védje, mert tudta, hogy az egysíkú futójátékkal nem fogja őket megverni a Bills.
“Minden játékban a passz ellen állunk fel és hiába jutnak el 100 yardig a földön, a passzjátékot levédve úgyis megnyerjük a meccset.”
Banks szerint ebben rejlett Belichick zsenije: Mindig volt egy terve, amit tendenciákkal is alá tudott támasztani.
“Ma az analitika teljesen alapvető a sportban, de Bill jóval azelőtt használta azt, hogy az analitikus felfogás felfutott volna. Ez az igazi futball ösztön.”
Thurman Thomas 135 futott yardig jutott, a Giants pedig 20-19-re megnyerte a 25. Super Bowlt.

Legfrissebb cikkeink
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
Legutóbbi hozzászólások
- Miloo on Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- Pedro44 on Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- Csakeztne on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő