Touchdown

Touchdown Week 18 – 6 pont és egy sikertelen extra

Published on

Minden héten van mit tanulni az NFL-ben, úgyhogy minden forduló után le is vonjuk a tanulságainkat. Jöjjön tehát egy touchdownnyi (6+1) pont / take / gondolat a szezon legfrissebb hétvégéje után. Lesz szó a Jaguars mélyrepüléséről, a nagyot menő Packersről és a Bears QB-helyzetéről is.

Doug Pedersonnak egy lövése maradt

Vagy annyi sem. Már akkor sem voltam maradéktalanul elégedett Doug Pedersonnal, amikor kinevezte őt a Jaguars, de végül egy 1/1-es csapattal megnyerte a csoportot (9-8-as mérleggel), egy nagy fordítást bemutatva legyőzte a Chargerst a Wild Card körben, majd a Chiefs ellen is partiban volt. Ezek után – joggal – mindenki komoly előrelépést várt a Jaguarstól, azonban a 2023-as idény maga volt a katasztrófa, a szezon végére teljesen összeomlott a csapat.

Jó lesz a maradék – a Doug Pederson kinevezés

A szezon első felében minden szép és jó volt. Ugyan a Chiefs ellen egy szoros meccsen, a 49ers ellenfeleként pedig simán kikapott a Jaguars, illetve a Texans is megviccelte egyszer a gárdát, de az első 12 forduló után így is 8-3-as mérleggel állt a csapat és nagyon jó esélye volt akár az első kiemelésre is. A menetrend persze nem volt egyszerű, de hogy a Bengals-Browns-Ravens-Buccaneers-Panthers-Titans hatosból csak az 1/1-es Pantherst sikerült legyőzni, az egyszerűen nevetséges.

Persze nem segített, hogy kidőlt Christian Kirk és Trevor Lawrence is kisebb sérülésekkel küzdött, de akkor mit mondjon a Browns, a Bengals, a Texans vagy a Colts, amik az egész idényt figyelembe véve sokkal nehezebb helyzetből értek el a Jaguarséhoz hasonló vagy annál jobb eredményt? A 13. fordulótól kezdve a Jaguars támadósora és a védelme is csak a 19. volt EPA-ban, csak a Pantherst sikerült 23 pont alatt tartani, háromszor pedig még 21 pontot sem sikerült szerezni.

Ugyan a védelemről nem közvetlenül Pederson tehet, de ő nevezi ki a koordinátorait, a támadósor gyengélkedése (és a game management) viszont egyértelműen az ő sara. A kiszámítható, gyakran konzervatív hívások és Jamaal Agnew erőltetése mellett Kirk kiesésével sem tudott mit kezdeni, pedig az ő irányítója volt a legjobb az egész AFC South-ban, sőt a Jax kerete is jobb volt a riválisokénál. Azt túlzás lenne állítani, hogy innen nincs visszaút, de elnézve a csoportot nem a Jaguars tűnik a 2024-as szezon favoritjának.

Alighanem eldőlt Justin Fields sorsa

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
havonta
évente
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
évente
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group