Bemutatkozott a két első kiemelt is a rájátszásban, és végül mind a kettő tovább is jutott, de azért nem volt ez olyan egyszerű. A Ravens egy félidőn át nem találta önmagát a Texans ellen (bár utána átgázolt ellenfelén), míg a 49ers alaposan megszenvedett a Green Bay-i csikócsapattal.
Houston Texans @ Baltimore Ravens 10-34
Nem mondhatjuk, hogy ajtóstul rontottak egymásnak a csapatok. Mike Macdonald és DeMeco Ryans kiválóan készítette fel védőit a riválisból, távol tartva a támadókat a vörös zónától. A Ravens sokoldalúságát dicséri, hogy hiába állt ellen a vendég védelem, Lamar Jackson futásai már túl soknak bizonyultak, ami egyrészt megágyazott az első touchdown drive-nak, másrészt az volt az ember érzése, hogy innentől szép lassan őrli fel ellenfelét a Ravens, hiszen a defense is eszméletlen jó volt.
Lamar zooming 😤
(via @NFL) pic.twitter.com/Tq4uUAxpEY
— B/R Gridiron (@brgridiron) January 20, 2024
Nem megalapozatlanul futhatott át a fejekben a gondolat a vendég offense-t látva. A futójáték teljesen hasztalan volt, a hangorkánban a támadófal sorra nehezítette a saját dolgát büntetésekkel, vagy éppen az elkapók dropoltak. Így hiába próbált meg mindent az újonc CJ Stroud, az offense-ben egyre kevesebb remény volt pontszerzésre, míg Jackson úgy vigyázott a labdára, hogy a turnovernek sok jele nem volt, maradt tehát a special teambe fektetett bizalom a momentum megszerzésére. Az imák meghallgatásra találtak, Steven Sims 67 yardos punt visszahordása egalizálta az eredményt, egyben fel is bátorította a Texanst. Újabb 3 and outtal lezavarták az MVP-favoritot, majd az első igazán veszélyes támadással közel kerültek a pontszerzéshez. Végül csak mezőnygól-kísérletig futotta, ám Ka’imi Fairbairn mellé rúgta az esélyt a vezetés megszerzésére.
STEVEN SIMS MAKES A HOUSE CALL 😱
A 67-yard punt return silences the Baltimore crowd.
🎥 @NFLpic.twitter.com/JbuD32NlF7
— The Athletic (@TheAthletic) January 20, 2024
A szünetben ráfért a hazaiakra a dorgálás, Ryans ugyanis előszeretettel nyúlt az öt emberes siettetésekhez, ami nagyon nem ízlett Jacksonnak a félidőhöz közeledve. A folyamatos nyomás szép lassan célt ért, sackekkel lehetetlenítették el az előrehaladást, amivel kivették az irányító futásokat is az egyenletből. Todd Monken támadókoordinátornak fel volt adva a lecke, hogy valami újat találjon ki és átlendítse a csapatot ezen a hullámon, de Bobby Slowik sem ezzel a félidővel fog büszkélkedni a főedzői interjúk alkalmával.
Hogy végül az edzők szent beszéde, a hazaiak felé billenő rutin előny, Lamar Jackson, vagy esetleg mindhárom játszott közre a Ravens formajavulásába, azt nem tudom eldönteni, de a meccs elején várt lassú felőrlés a harmadik negyedtől a szemünk előtt zajlott. A folyamatos blitzelést az előnyükre fordítottak, minden próbálkozásnál sikerült egy gyors passzal vagy motionökkel üres embert találni, alig értek oda az irányítóhoz, ha pedig mégis, akkor ő maga nyargalt meg a labdával, teljesen szétcincálva a vendég defense-t, amire már nem volt válaszuk. Mindezt úgy, hogy Stroudék alig jutottak át az ellenfél térfelére, 3 ponton és 10 first downon tartották őket, és ezúttal nem érkezett special team segítség, és magabiztosan lehozta a továbbiakat a Ravens, a meccslabdát nyugodtan odaadhatják a két koordinátoruknak.
LAMAR JACKSON UP THE MIDDLE
pic.twitter.com/1mDynuGESa— PFF (@PFF) January 20, 2024
Lamar Jacksonnak nem a ma látott highlight videója fog Youtube nézettségi rekordot dönteni, sőt aki csak az első félidőre maradt ébren, akár az MVP címére is vakarhatja a kobakját. Ellenben egész héten úgy nyilatkozott, hogy mennyit tanult az elmúlt évek tapasztalataiból, hogy mennyire felkészült a stáb, és hogy semmi más nem érdekli, csak hogy megszerezze első hazai playoff győzelmét. A második félidőben pedig a hátán cipelte a támadósort a konferenciadöntőbe, amit mindeddig hiányoltak tőle a rájátszásban. Ahogy a csapattársakkal viselkedett az meg tényleg arra utal, hogy fejben beérett egy Lombardi-menetelésre, méltó kritikákat adva az őt ért, valahol egyébként jogos kétkedő megjegyzésekre.
mood
— PFF BAL Ravens (@PFF_Ravens) January 21, 2024
A Texans bár csak rövid ideig tűnt esélyesnek, nagyszerű tanulópénz és tapasztalatszerzés volt ez a playoff kaland ennek a fiatal garnitúrának, akikkel nyugodtan számolhatunk majd jövő ilyenkor.
Green Bay Packers @ San Francisco 49ers 21-24
Talán az első igazi rájátszás hangulatú összecsapást láthatták a virrasztó szurkolók. A sok évnyi playoff vereségek alaposan feltüzelték az indulatokat a vendégeknél, szinte minden harmadik játék után összeakasztották valakivel a bajszukat az ellenféltől, de végre érezhettük egy meccsnek a súlyát.
Matt LaFleur a szokásos taktikáját húzta elő olyan csapat ellen, akitől rettegni kell: minél hosszabb támadásokat vezetni pontokért, hogy a lehető legkevesebb időt hagyják Kyle Shanahan halálcsillagának. Nem kell matematikusnak lennünk ahhoz, hogy kiszámoljuk mi kell az egyenlet egyik oldalára, ez pedig sok sikeres harmadik kísérlet, és pontszerzés. A Packers részéről mindkettő megvolt, nagyon jól keverték a kártyákat és folyamatosan tudtak haladni, ezek a play actionből szétbombázott zónákba dobott rakéták nagyon látványosak Love-tól a mérföld sugarú üres térben létező elkapóknak. Külön szívmelengető volt, hogy nekiment könnyű mezőnygól távolságban is a negyedik kísérletnek a Packers, mert ezt a 49erst biztonsági játékkal nem lehet legyőzni. Ezen az sem változtat, hogy végül nem sikerült megoldani és pont nélkül maradt a drive.
Just a ridiculous throw by Jordan Love 🎯
📺: #GBvsSF on FOX
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/yDUx5ZutVa pic.twitter.com/DIhLrPp7IF— NFL (@NFL) January 21, 2024
Ám nem csak tökösség nélkül nem lehet várni a csodát, de touchdownok nélkül sem, amiket a nagyszünetig nem sikerült megoldani, és ez meg is bosszulta magát. Purdyék is kiráztak magukból egy hosszabb drive-ot, ahol a blitzelő Packers játékosokat átdobva játszotta meg az így egy az egyes párharcban diadalt arató George Kittle-t a célterületen belül, és máris lőttek LaFleur mestertervének, 7-6-os 49ers vezetéssel indultak a szünetre a csapatok. Az hogy 6 ponton tartják a Packerst talán nem meglepő, ám hogy a 49ers mindössze hetet ér el a félidőre, arra kevesen számítottak.
PURDY DOT TO KITTLE 😱
(via @NFL)pic.twitter.com/YXB5f21rsU
— B/R Gridiron (@brgridiron) January 21, 2024
A szűnni nem akaró csapadék a harmadik negyedet indító kickoffra elállt, és felváltotta egy Kaliforniában gyakran előforduló anticiklon mellékhatása, a ponteső, kicsit felpörgetve az állóháborúvá mutálódó találkozót. Óriási adok-kapok vette kezdetét, először a Packers ért el egy hatpontost Bo Melton elkapásával, amire azonnal rákontrázott a 49ers, négy játékból, kevesebb mint két perc alatt lerendezve a pontszerzést.
Bo Melton keeps his feet in and puts the Packers ahead!
📺: #GBvsSF on FOX
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/yDUx5ZutVa pic.twitter.com/eRqNHKC37G— NFL (@NFL) January 21, 2024
Lényegében 1-1 missed tackle elintézte előbb Kittle 32 yardos elkapását, ami után McCaffrey egy 39 yardos futással pecsételt meg. A labdabirtoklást átadva egyből büntetett a vendég gárda, illetve először majdnem saját magukat, hiszen egy 73 yardos kickoff visszahordást egy fumble követett, Nixon szerencséje, hogy egy csapattársa szedte össze a labdát.
What a rollercoaster!
Huge Keisean Nixon return, he fumbles, but the Packers jump on it.
📺: #GBvsSF on FOX
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/yDUx5ZutVa pic.twitter.com/4XUAAV9Qjf— NFL (@NFL) January 21, 2024
Ezt a rövid távot négy játékból abszolválta Jordan Love, aki egy vonalzóval szerkesztett passzt osztott ki a tight end Tucker Kraftnak, majd a 7 pontos előnyért bevállalták a kétpontos kísérletet, amit ennél simábban nehéz lett volna összehozni.
A csapatok is érezték, hogy ilyen ütemben kipurcannak a meccs végéig, úgyhogy behúzták a kéziféket, és jöttek a hibák. A Packers előzetes esélye az volt, hogy a 49ers bal lábbal kel fel, és minden tönkremegy. Az a helyzet, hogy nem jártunk messze az igazságtól, a vizes füvön kulcspillanatokban sikerült elcsúsznia a védőknek, az eddig példátlan egészségnek örvendő csapat hamar elvesztette Deebo Samuelt, Purdy sem élete formájában játszott, és Shanahan is elővette a kockázatkerülő arcát, amit egy blokkolt mezőnygóllal büntettek az égiek. A Packers ezeket igyekezett kihasználni, de a fiatal keret és a rutintalanság egy ilyen téttel bíró meccsen ott is meglátszódott. Az addig hibátlanul játszó Love első rosszabb passza felpattant az elkapója kezén, amit Greenlaw elkapott a levegőben, amit aztán 3 pontra váltottak.
WHAT A THROW AND CATCH 🤯
(via @NFL)pic.twitter.com/qSEHVeK5qW
— B/R Gridiron (@brgridiron) January 21, 2024
Később az újonc rúgó, Anders Carlson immár sokadik idei kihagyott rúgását mutatta be, ami nem csak újabb kihagyott három pontba került, hanem a vezetés elvesztésébe, mert egy 5 perces, 69 yardos drive-val, a végén egy újabb McCaffrey futott TD-vel megfordították a hazaiak a találkozót, noha az az 1 perc és 3 időkérés ami maradt, aggasztó volt. Az izgalmaknak hamar vége lett, Jordan Love ugyanis egy tipikus újonc hibának betudható megoldással, értelmezhetetlen dobómozdulattal hősködni próbált, de egy újabb Greenlaw pick lett belőle, lezárva a találkozót.
INT NO. 2 FROM DRE GREENLAW!
📺: #GBvsSF on FOX
📱: Stream on #NFLPlus https://t.co/yDUx5ZutVa pic.twitter.com/m2bUwvM8TK— NFL (@NFL) January 21, 2024
Az biztos, hogy ez a meccs a 49ers számára volt tanulságosabb, hiszen sok dologra rámutatott, amik miatt meginoghat a Lombardi-trófeáért való sóvárgás. Ennyi hibával még egyszer nem fognak meccset nyerni, és Kyle Shanahannek is sokkal tökösebbnek kell lennie, jobban figyelni az órára. Brock Purdyt azért nem ásnám el, de ő is csak Savage lyukas kezének köszönheti, hogy nem egy pick6-szel nyitotta a meccset. Több turnovert érő passzt is kiosztott, és összességében is nagyon pontatlan volt az esőben (meg aztán szárazon is), hogy utána a legvégén egy tényleg jó drive-ot vezethessen le a győzelemért. A Packersnek ez jó tapasztalatszerzés volt, és az utolsó pillanatig volt esélyük a csodára, abszolút nincs miért szégyenkezniük.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Min ment el a meccs:
-Savage missed INT
-4th & inches – bad spot, missed 49ers offsides
-Missed intentional grounding before Kittle TD
-Missed facemask on Jones (was a TD drive anyway)
-Missed pass off on key Kittle 3rd down + missed tackle
-Savage missed tackle on CMC td run
—Prob could have called a block in back on Owens too
-Keisean Nixon missed INT
-First INT to Greenlaw
-Love/Jones missed throw on 3rd down, incomplete
-Jauan Jennings huge 1st down on 3rd & 10
-Missed FG
-Brandon Aiyuk huge 1st down, tough play on 3rd & 5
-Game ending INT
Én amúgy azt is néztem, hogy az első McCaffrey TD előtt időben elindították-e a játékot. Nem voltam biztos benne. Ezzel együtt nem bíróznék, mert nem azon múlt, ezt önerőből meg lehetett (És meg kellett) volna nyerni, és egyébként is, a bírózás olyan sport, hogy ma nekem, holnap Neked, és hosszú távon úgyis kiegyenlítik egymást a híbák.
Persze, nem a bírókon múlt, nem is az a lényege
állítólag a képernyőn megjelenő óra nem volt szinkronban a stadionban lévő órával! ez egyébként minden meccsen lehetséges volt, mert többször is figyeltem, hogy a képernyőn már 0 sec. volt és nem jött a zászló.
Jó ez a Green Bay, és nem sok híja volt.
Talán az elején egy piros zászlót megért volna az a 4. és 1. szituáció.
A lényeg, óriásit fejlődött a csapat, kb minden téren. (Most Carlsont hagyjuk)
A 8. Forduló környékén még a csapatnak ligaszinten is a legtöbb büntetése volt, most meg szinte sárga zászló nélkül meg tudták védeni Love-ot, hogy ne sackeljék. És az előző néhány meccsen is nagyon kevés büntetést nyeltek be.
Rengeteget fejlődött a fal, az elkapók sokkal kevesebbet dropolnak, nagyon szépen futják viszont az útvonalakat, és blokkolnak egymásnak.
Love is felnőtt a feladathoz, és valószínűleg tanulni fog a hibáiból, ahogy eddig is. De tetszett a játéka, ha a hibákat leveszem.
Kíváncsi vagyok, az elmúlt 3 meccs védelmi fellángolása megmenti-e Joe Barry állását.
Mindenesetre egészen reménytelinek tűnik a jövő Green Bayben.
“Shanahan is elővette a kockázatkerülő arcát, amit egy blokkolt mezőnygóllal büntettek az égiek. ”
Purdy meccsen mutatott formájával és a 49ers futásteljesítményével egy TD 30 yardról teljesen reménytelen volt. Az olyan statisztikákon pedig, hogy pl. 53-47% -ban játszani “kell” a rúgás helyett, minden valószínűségszámításhoz értő ember nem tudja, hogy röhögjön, vagy csak hitetlenkedve rázza a fejét :(
Érdekes koncepció ez az időben ugráló, strukturálatlan beszámoló stílus, ilyet is látni. Egy szó sincs benne arról, hogy a GB milyen zseniálisan futott, hogy Armstead visszatérése ellenére mennyire nem tudták fogni Jonest, aki hat yardos (!) átlaggal rohangált. A 9ers 51 meccse nem kapott ennyi yardot a földön. Egy szó sem arról, hogy amikor viszont passzoltak, 9 célpontnak is ment labda, hogy a GB pass rush mennyire jól működött és mennyi hibát, sikertelen passzt kényszerítettek ki. Hogy a másik oldalon viszont nem egyszer az elkapó veszi ki Chase Youngot a játékból. Hogy Warner is mekkorát játszott és Love szenvedett a középre menő labdákkal. Illetve úgy egészében bármilyen statisztika hiányzik a beszámolóból, persze utána tud nézni a paraszt, ha a költeményt kontextusba akarja helyezni. A videók sincsenek rendesen beágyazva.
“Külön szívmelengető volt, hogy nekiment könnyű mezőnygól távolságban is a negyedik kísérletnek a Packers, mert ezt a 49erst biztonsági játékkal nem lehet legyőzni.”
:D
Azt meg külön szívmelengető volt látni, hogy a végelszámolásban pont egy FG hiányzott. :(
Biztonsági játékkal simán nyert volna a Pacskersz, csak annak ugye az is lényege lenne, hogy nem szabad hibázni – az viszont egyáltalán nem jött össze, nem csak a 2 FG-ra gondolok, hanem a bután elejtett 100% pick sixre, Love és a védelem bakijaira is. Szerintem ezt a meccset nem a Niners nyerte meg, hanem ők veszítették el.
Utólag lehet azt mondani hogy biztonsági játékkal meglett volna, de meccsközben erre nem szabad gondolni. Fullon kell nyomni a pedált egy esélyesebb csapat ellen, főleg idegenben. 9ersben bármikor benne van hogy simán végigmennek, nem bazírozhatsz arra hogy nincs benne a játékban ez.
Ez is necces: ”méltó kritikát adva”, helyesen: méltó választ adva.
”nyargalt meg” ilyen kifejezés nincs! Nyargalt el vagy iramodott meg.
Hát nem tudom, szerintem a Lions-Rams eléggé PO hangulatú meccs volt a múlt héten.
Mindkét mérkőzésen nyert az esélyesebb, viszont mind a Texans, mind a Packers bőven elégedett lehet az idei évével. A szezon elején mindkét csapatot esélytelennek tartották a PO-ra, de mindkettő bejutott és meccset is nyertek (nem is akármilyeket). Mindkét fiatal gárda ígéretes és szimpatikus, remélem jövőre is ugyanitt folytatják.
Lions ellen ez kevés lesz a 49ersnek, de remélem az is lesz. Detroit megérdemelne annyi év böjt után egy SB részvételt
Mert a Nineres nem érdemelne meg 5 év folyamatos élenmenésért egy SB-t? Mi a különbség?
Érdekes ez a cikk, no meg a hozzászólások. Míg Purdy turnover nélkül lehozta a meccset, valamint yardra és comp%-ra is nagyon hasonlóan teljesített a két irányító, csak Love szerszáma van körberajongva. Döntő pillanatban, amikor nagyon kellett, lehozott egy TD-driveot, erre Love nem volt képes, sőt. Purdynek felemlegetik, hogy majdnem IT lett egy-két passzkísérletéből, de ugyanez igaz Lovera is, + 2 ugyebár. Mi kell még, hogy elismerjék, Purdy jó?