A Buccaneers tavaly nevezte ki Dave Canalest támadókoordinátornak, azonban idén már el is vesztette, ugyanis ő lett a Panthers főedzője. Így hát keresni kellett valakit a helyére, és Mike Garafolo beszámolója alapján meg is lett a választott: Liam Coen, aki az utóbbi években a Kentucky egyetem és a Rams támadókoordinátori posztja között ugrált.
Azért jelentős a kinevezés, mert Baker Mayfield a napokban elmondta, hogy szeretné tudni ki lesz a koordinátor, mielőtt bármiféle szerződéses tárgyalásba bonyolódna a csapattal, ezzel azt is sugallva, hogy ha neki nem tetsző ember érkezik, akkor nem biztos, hogy maradni szeretne. Coennel ismerik egymást, hiszen mikor Mayfield a Ramshez került tavaly szezon közben, akkor Coen volt a támadókoordinátor – Mayfield felkészülési idő nélkül állt be első meccsére és vezette győzelemre a csapatot.
A 38 éves Coen hozza majd magával a McVay-féle rendszert, hiszen a Rams főedzője alatt volt WR edző és QB edző is, illetve támadókoordinátor – megszakítással, hiszen 2021-ben ment a Kentucky egyetemre támadókoordinátornak, majd 2023-ban ismét visszatért oda. Az érkezésével a rendszer nagyot nem fog változni, a play actionökre építő szisztéma pedig fekszik Mayfieldnek, így azért jó eséllyel számolhatunk azzal, hogy az irányító maradni fog – a kérdés leginkább az összegben keresendő.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető
Kohn
Buccsnak nem nagyon lesz jobb opció egyelőre. Érdemes megtartani a péket.