A Rams kivágta egyik támadófalemberét, méghozzá Brian Allent, aki korábban kezdő centernek számított. Ezzel a lépéssel $4,9 milliót spórol meg a csapat $3,15 millió halott pénz benyelése mellett. Így effektív $27,9 milliója van a csapatnak a költekezésre, ami a 12. legtöbb a ligában.
Allent 2018-ban a negyedik körben draftolta a Rams. A kezdő posztot másodévesen kapta meg, utána komoly sérülés miatt a teljes 2020-as szezont kihagyta. A Super Bowl menetelésnek aktív részese volt, minden meccsen játszott a szezonban, így kapott is egy hosszabbítást 3 évre $18 millióért. Utána viszont gyengén teljesített és meg is sérült, majd tavaly már egyetlen mérkőzésen sem kezdett, mert Coleman Shelton kiszorította őt.
Egyébként Sheltonnak is lejár a szerződése, sőt a kezdő támadófalból Kevin Dotsonnak is, így jelenleg két üres posztja van a csapatnak az egységben, ráadásul mélység sincs mögöttük, szóval a belső támadófalra alaposan rá kell feküdnie a Ramsnek a holtszezonban. Legalább annyira, hogy visszaigazolják Sheltont és Dotsont.
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót