Hosszú évekig kezdtem úgy a Denver Broncos kitekintőt, hogy nagyjából mindegy mi történik a piacon, az fogja meghatározni a csapat következő éveit, hogy mikor sikerül végre irányítót találni. Végre a tavaly előtti évben úgy tűnt, hogy vége a szűk esztendőknek, mert megérkezett Russell Wilson. Aztán jött a pofára esés. Wilson első éve nem nézett ki jól. De ekkor még volt némi a reménykedés, hogy nem Wilson a gond, hanem Hackett. Aztán érkezett minden idők egyik legjobb támadó stratégája, Sean Payton. Wilson azonban nem lett jobb. Szóval kedves Broncos szurkolók, megint ugyanott tartunk.
Ráadásul idén annyival súlyosbodott a helyzet, hogy nem csak, hogy nincs irányító, de a jelenlegi QB fizetése még ott is lebeg a csapat feje fölött mint egy véres kard. Russell Wilson ugyanis érkezése után kiharcolt magának egy szerződést, amiből még súlyos/zsíros évek vannak hátra. Egy ideig még ment a matekozás, hogy mi legyen Wilsonnal, hátha fel lehet ébreszteni, de aztán Payton is belátta, hogy nem. Így Wilson az utolsó meccsekre a padra került. A Broncos azért ültette Wilsont a padra a szezon utolsó két mérkőzésén, hogy nehogy megsérüljön és a 2025-ös alapfizetése is garantálttá váljon. A kivágása tehát borítékolható, amit jó eséllyel post-june fog elkönyvelni a csapat, így 2024-ben 35,4 millió dollár, 2025-ben pedig 49,6 millió dollár halott pénzt lesz kénytelen elkönyvelni a Denver.
Arról még érdemes pár gondolatot elmélkedni, mielőtt belekezdünk az FA merengésbe, hogy mihez is akar tulajdonképpen kezdeni idén a csapat. Meg lehetne nyomni a reset gombot és minden játékost értékké tenni, aki ér is valamit (Surtain, Simmons, Jeudy) és egy átmeneti év után elkezdeni építkezni elölről, de Paytont nem úgy ismerem, mint aki akár csak egy évet is a kútba akar dobni (nem sok ilyen vezető van). Így én azt gondolom, hogy a lassú építkezésé és a kármentésé lesz a szerep idén, de már úgy, hogy közben nyerni próbál a gárda és nem engednek el senkit igazából.
Most hogy már tudjuk a körülményeket, vessük is bele magunkat a feketelevesbe.
Hol lehet spórolni?
A Broncos az Over The Cap kalkulációi alapján effektív mínusz 24 millióról indul neki a holtszezonnak, ami az ötödik legrosszabb a ligában. Nem elég tehát, hogy nincs irányító, minden idők legnagyobb halott pénze van a csapat nyakán, de még kéne helyet is csinálni, anélkül hogy a sokat kereső irányító fizujához hozzányúlnának.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Nem lenne Payton azt mondamám jővő évi 1/1 lesz versenybe a Broncos a Carolinával, így egyértelmű Carolina.