Bill O’Brien a Patriots támadókoordinátoraként dolgozott a 2023-as szezonban, Bill Belichick menesztése után viszont ő is távozott a csapattól. Mint utólag kiderült, ez teljes egészében az ő döntése volt, az új főedző Jerod Mayo ugyanis felajánlotta neki, hogy maradjon New Englandben.
“Lett volna lehetőségem maradni. Ugyanakkor úgy gondoltam, hogy Mayo mester számára fontos, hogy egy teljesen saját stábot állítson össze”
– indokolta O’Brien.
A korábbi főedző döntésében emellett alighanem az is szerepet játszott, hogy a Patriots támadósora nem néz ki jól, így pedig nehéz lenne eladnia magát ismét főedzőként. Arról nem is beszélve, hogy O’Brien nagy tiszteletnek örvend az egyetemen, a Boston College már ki is nevezte főedzőnek, ami talán perspektivikusabb és jövedelmezőbb lehetőség, mint az újjáépülő Patriots támadósorával dolgozni.

Legfrissebb cikkeink
- Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kihagyja a szezon elejét a liga (egyik) legjobb támadófalembere
- Különös sztorija van Amon-Ra St. Brown mezszám-választásának
- 240 ezer dollárt csaltak ki a Vikings tavalyi elsőkörösének zsebéből
- Top10 belső védőfalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 pass rusher az NFL-ben dolgozók szerint
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
- Chase Claypool élete formájában van, és kész visszatérni az NFL-be
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
Legutóbbi hozzászólások
- vanekur on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cseh Tibor on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk