A tavalyi szezont igazi sztár edzői gárdával kezdte meg a Panthers, hogy aztán óriási bukta legyen a dologból. Ez leginkább azért történhetett így, mert a főedző Frank Reich szinte semmibe nem szólhatott bele, gyakorlatilag még a segédedzőit sem ő nevezte ki. Most egy sokkal kisebb névvel próbálkozott a Panthers, ami akár nagyon jól is elsülhet, ha hagyják Dave Canalest dolgozni.
A Panthers az elmúlt közel öt évben kétszer is ráment arra, hogy elit edzői gárdát rakjon össze. Először egy brutális ajánlattal elhappolta az egyetemi sztáredző Matt Rhule-t a Giants elől, majd tavaly kinevezte a ligaszinten is elismert és tisztelt Frank Reich-ot, és teletolta a stábot felkapott nevekkel. Utóbbi még az idény végét sem érte meg, aminek az egyik fő oka a roster rossz minősége mellett az volt, hogy a tulajdonos David Tepper nem csak a draftba, de az edzői stáb összeállításába is beleszólt.
Az vitán felül áll, hogy nagyon jó nevű edzői gárdát sikerült összerakni. Ugyanakkor van olyan, hogy a jóból is megárt a sok, pláne ha az adott edzők filozófiái és erősségei nem erősítik, hanem gyengítik egymást. A Panthers esetében konkrétan ott volt a gond, hogy
- Reich a pályát széthúzó spread focit és a zónablokkolást preferálta, illetve magas, erős, zsebirányítókhoz szokott,
- a félig-meddig ráerőltetett OC Thomas Brown a Sean McVay fáról érkezve a rengeteg motion és snap utáni mozgás híve volt, valamint sokkal jobban szerette a szűk formációkat,
- míg a támadófalember edző James Campen a power run sémák mestere volt.
A maga nemében mind a hárman kiváló szakemberek, de nem nagyon sikerült közös nevezőre jutniuk, vagy ha mégis, akkor azt nem tudták hatékonyan kivitelezni. A végeredmény teljes csőd lett, amin Reich kirúgása sem segített, ugyanis a kivágása után hatból csak kétszer ért el legalább 10 pontot az offense, az utolsó két fordulóban pedig még pontot sem sikerült szerezni. Emellett a védelem is minimum inkonzisztens volt, a mindenki által nagyon magas polcon lévő Ejiro Evero védelme az egész évet figyelembe véve a hetedik legrosszabb volt EPA-alapon (bár Reich kirúgása után azért szépen összekapta magát az egység).
A sok sztáredző tehát felsült. Ilyen szempontból nem volt butaság Teppertől, hogy nem ült fel valamilyen hype-vonatra, Dave Canales ugyanis hiába nem egy felkapott név, de nagyon ígéretes szakember. Már csak az a kérdés, hogy hagyják-e rendesen dolgozni.
A Dave Canales kinevezés
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Oké hogy nem kötelesek elengedni Everot, de ha kap egy magasabb ajánlatot és nem matchelik akkor nem mehet el? Vagy engedély nélkül meg se közelíthetik semmilyen ajánlattal?
hivatalosan meg sem közelíthetik, ha nem magasabb beosztásba akarják vinni