A Packers CEO-ja, Mark Murphy már 2007 óta látja el jelenlegi feladatkörét. Most azonban eljött a visszavonulás ideje, a franchise szabályzata szerint ugyanis jövő nyáron le kell tennie a lantot és átadni a feladatokat másnak.
Erre ő maga világított rá a havi cikkében, amit a Packers hivatalos oldalára írt. Egy gyűlölködő levélre válaszolt, ahol egy szurkoló azt kérdezte, mikor vonul már vissza, mert borzasztóan vezeti a franchise-t, senki sem szereti, sosem volt jó főnök, és még azt is hozzátette, hogy a legrosszabbakat kívánja neki az idős éveire. Murphy erre válaszolva mondta el, hogy a kedves szurkoló örömmel fogadhatja a hírt, hogy 2025 júliusában vissza kell vonulnia a szabályzat szerint.
Ezek szerint 70 éves kor felett már nem lehet senki CEO a Packersnél, Murphy 2025. július 13-án betölti a 70-et, így át kell adnia a terepet valaki másnak. A Packers erre tegnap be is jelentette a terveit a CEO-keresésre, ami elmondásuk szerint 6-9 hónapot ölel majd fel, a fennmaradó időben pedig az utód együtt dolgozik majd Murphy-vel. Felállítottak egy bizottságot, egy tanácsadó céget is felkértek segítségül, hogy összerakják a lehető legjobb jelöltek listáját.
Murphy-re (aki egyébként 1977 és 1984 között játszott is az NFL-ben a Washington színeiben) madártávlatból sok panasz nem lehet Green Bayben, hiszen 16 szezonos regnálása alatt mindössze négyszer nem jutottak be a rájátszásba és ötször egyenesen a konferenciadöntőig meneteltek, egyszer pedig a Super Bowl-győzelem is összejött. Az egyik legstabilabb franchise a Packers minden tekintetben.

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei