Hír

Két drága védőjét is kivágja a Dolphins

Published on

Hiába költhetnek idén több mint 250 millió dollárt a csapatok, néhány franchise-nak így is tepernie kell, hogy beférjen a fizetési plafon alá. Ilyen a Dolphins is, ami két kezdő védőjét is elküldte tegnap.

Ha nincs más, jó a Tua is – Dolphins FA-kitekintő

A nagyobb név a corner Xavien Howard. A 31 éves védő karrierje nagy részében átlagon felüli volt, akadt pár igazán elit éve is, de összességében már lefelé tendált a teljesítménye, ráadásul a tavalyi évet egy súlyos lábsérüléssel zárta. Idén 18,5 millió dollárt keresett volna, és bár ebből egy cent sem garantált, de a korábbi átalakítások miatt egy hagyományos kivágással csak 2,8 milliót spórolna a csapat. Épp ezért szinte biztosan úgynevezett post june-1 könyveléssel menesztik, így idén felszabadul $18,5 millió, de ez majd csak nyáron, a maradék halott pénzt ($15,7M) pedig jövőre kell elkönyvelni.

A másik delikvens Emmanuel Ogbah volt. A védőnek egész karrierjét nézve két jó idénye volt még 2020-ban és 2021-ben, aminek köszönhetően kapott is egy évi 16 millió dolláros szerződést, de azóta semmit nem mutatott. Tavaly csereként csak 286 snapen kapott lehetőséget, ezeken 20-szor generált nyomást és hat sacket jegyzett. A kivágásával 13,7 millió dollárt szabadított fel a Dolphins.

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group