Hír
Matt Rhule: Én akartam volna Brock Purdyt, de a Panthersnél leszavaztak
Amikor egy hátsó körös játékos beválik, akkor rendszeresen előkerülnek olyan emberek, akik váltig állítják, hogy ők bizony már a kiválasztása előtt tudták, hogy az adott játékos nagyszerű lesz. Ez különösen vicces akkor, amikor az adott embernek lehetősége is lett volna kivinni az általa sokra tartott tehetséget, de végül nem tette, általában természetesen önhibáján kívül.
“A csapatom játszott ellene az egyetemen, így tudtam, hogy Brock Purdy egy fantasztikus játékos. Be is dobtam a nevét a Panthers draft roomban, de leszavaztak”
– panaszolta el Matt Rhule, a Panthers korábbi főedzője.
A történet nyilván lehet igaz is, bár nem tűnik életszerűnek, hogy a mindent is mikromenedzselő, teljhatalommal rendelkező Rhule-t leszavazták volna, főleg egy harmadik napos pick esetén. Pláne, hogy 2022-ben ő volt az, aki ahelyett, hogy a drafton próbálta volna megszerezni az általa sokra tartott, végül a legutolsó cetlivel kiválasztott Purdyt, inkább
- feláldozott egy második-, negyedik és hatodik körös picket Sam Darnoldért,
- illetve a rendelkezésére álló két hatodik- és egy hetedik körös cetlivel kihúzott többek között egy olyan linebackert, aki végül a végső keretszűkítést sem élte túl.