Mióta Travis Kelce-nek sikerült elcsábítania Taylor Swiftet, az énekesnő központi figurája lett az NFL-nek. Hihetetlen követőbázisa van, akik gyakorlatilag istenítik, és akik így kénytelenek voltak kicsit beleásni magukat az NFL-be is. Úgyhogy a Super Bowl kapcsán is elképesztő számmisztikai együttállásra világítottak rá.
A legtöbben szerencsétlen számnak tartják a 13-ast, azonban Swiftnek ez a kedvence. Egyrészt 13-án született (1989 decemberében), aztán péntek 13-án lett 13 éves, az első albuma 13 hét alatt lett aranylemez, az első toplistás dalának 13 másodperces volt az intrója, és elmondása szerint gyakorlatilag minden díjátadón vagy a 13-as széken, vagy a 13. sorban, vagy az M sorban (ami a 13. betű az ABC-ben) ül, és tényleg végigkíséri ezt a szám az életét és a sikereit.
Nos, ez a 13-as bizony a Super Bowlra is elkíséri. Nézzük hogyan.
Ez az 58. Super Bowl. 5+8 az 13.
A Super Bowlt február 11-én rendezik, tehát a második hónap 11. napján. 2+11 az bizony megint csak 13.
A Super Bowl lesz a 13. meccs, amit Swift személyesen tekint majd meg.
Szerelmének ellenfele a 49ers lesz. 4+9 az 13.
A 49ers első kiemelt volt, a Chiefs pedig harmadik. Egy. Három. 13.
Az énekesnőnek a nagydöntő előtt Tokióban lesz fellépése, onnan siet majd Las Vegasba. A repülőút pedig kerekítve 13 órát vesz majd igénybe.
Véletlen lenne mindez? Igen. Aligha.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Kelce volt a 13. aki hivatalosan girincre vágta a luvnyát.Nem hivatalosan meg 130-an,de ha elosztjuk tízzel,az is jó.
Kelce nem hülye.
“Sokkal jobb társtulajdonosnak lenni egy bomba üzletben, mint egyedüli tulajnak egy vacakban”
/Kohn bácsi/
Ellenfél kezdő irányítójának mezszáma 13
Tehát úgy szórja majd az INT-et, mint Tibi bá a pontos labdát
Mint arra a nevem alapján következtetni lehet, én ebben nem hiszek. :)
Nagyon hatásos persze a dolog, de sokaknak van szerencseszámuk, ami megtalálta őket, de ezt lehet úgy is alakítani, hogy az adott szám legyen valami valahol (13-as sor és szék).
Azt mondjuk nem tudom, ez a nő miért akkora szám. Szerintem egy tucat kategória. Ami ugye 12. Kelce mezszáma 87, így a 12+8-7=13…
Szegény TS, rossz lesz nézni, ahogy szomorkodik…
Ha emiatt 13 pont lesz csak a meccsen, ideges leszek
A vége zseniális volt 😃
Mahomes száma 15, Kelce számainak összege 15 (8+7) S mivel ketten vannak 15-2=13
Vagy:
11-en vannak a pályán + az edző =12 + a szurkolók=13
Wow, már le sem kell játszodni
(Mekkora baromság :D)
“Wow, már le sem kell játszodni”
Ez eddig is nyilvánvaló volt. 😅
😅
Szóval akkor a 13-as lesz a nyerő ezen a Super Bowlon? Az kiràly, mert ez a Niners irànyító Brock Purdy mezszàma! 😀
Kösz Swift…
vagy bukó,négy interception-nel……..😂😁🤣majd látjuk mi a “tutti”
na bazdmeg.
ez mas sok :D
Tudtam, hogy Kelce magas, de ennyire? Swift 180cm és a hóna alá ér.
EDIT: megnéztem, Kelce csak 196, lehet, hogy valamin áll :)
És reméljük 13-mal nyer a SF! :)