A Cowboys 2011-ben az első körben draftolta Tyron Smith-t, aki elit játékkal hálálta ezt meg több mint 10 éven át, már amikor egészséges volt. Idén viszont lejár a szerződése, és a sok sérülése miatt az sem volt kizárható, hogy 33 évesen szögre akasztja a sisakot. A Dallas Morning News információi szerint azonban Smith nem akar visszavonulni és a Cowboysban szeretné folytatni a pályafutását.
Jövőbeli Hall of Famer falemberek ritkán kerülnek ki a piacra, szóval az egyértelmű, hogy lenne kereslet iránta, de a Dallas kihasználhatja, hogy maradni szeretne a játékos, így a piaci ára alatt visszaigazolhatják. Szükség is lenne rá, mert közben a center Tyler Biadasz is szabadügynök lesz, a jobb tackle Terence Steele pedig elég gyenge volt tavaly, így nem engedhetik meg maguknak, hogy több poszton is gyengüljenek – inkább erősíteni kellene.
Persze Smith esetében már nehéz azzal számolni, hogy végig tud játszani egy évet, 2015 óta 131 meccsből csak 82-n tudott pályára lépni, tavaly volt az első éve 2019 óta, hogy több mint 12 meccsen ott volt a zöld gyepen. Ebben segített, hogy találtak egy kompromisszumos edzéstervet, ahol Smith-nek mindig volt egy pihenőnapja. Ezzel együtt amikor a pályán van még mindig remek teljesítményt nyújt, a PFF értékelése szerint a legjobb passzblokkoló OT volt 2023-ban.
A Cowboys mondjuk nincs egyszerű helyzetben a fizetési sapkát illetően, hiszen hosszabbítani kellene Dak Prescottal, CeeDee Lambbel és Micah Parsonsszal is, amik nagyon drágák lesznek, főleg így egyben.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva