Russell Wilsont hivatalosan is kivágta a Broncos, azonban nem teljesen úgy, ahogy arra számítottunk. A várakozás az volt, hogy úgynevezett post June-1 könyveléssel menesztik, amivel a hihetetlen rekordnak számító $85 milliós halott pénzét 35,4-49,6 millió arányban leosztják két évre. A Broncos viszont egy másik utat választott.
A denveriek végül úgy könyvelik el a kivágást, hogy idén benyelnek $53 millió halott pénzt, a maradék $32 milliót pedig majd jövőre. Ez is post June-1 könyvelésnek számít egyébként, annyi volt a különbség technikailag, hogy a $22 milliós opciós bónuszát nem hívták le, ami így egyben terheli a sapkájukat idén.
És hogy mit jelent ez a sok matek valójában? Azt, hogy a Broncos megnehezíti a saját dolgát az idei évre azért, hogy majd jövőre könnyebb dolga legyen. Az idei évük így is úgy is kuka lett volna igazából, de így legalább jövőre nem kell $50 milliót elkönyvelniük Wilson után a sapkában, hanem csak $32 milliót, ami már egy menedzselhetőbb dolog (valamennyire). A csapat tehát ezzel jelzi, hogy ha idén még nem is, de jövőre már el akar indulni a komolyabb célok elérése érdekében.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Szakmai kérdés: ha nem költik el a fizetési keretet, akkor az elvész, vagy átvihetik jövőre? Ha átvihetik, akkor nem mindegy? Vagy most úgy vannak vele, hogy így is a minimum százalékon akarnak maradni idén?
azért nem mindegy, mert ha most kevesebb, jövőre több a halott pénz (ami foglalja a sapkát), akkor idén kevesebb, jövőre több lesz az elkölthető.
ha idén több az elkölthető, akkor nyilván el is költenéd hosszabb távra jobb játékosokra. na de ami így idén belefér, az jövőre már nem biztos RW nagyobb cap hitje miatt.
cserébe most idénre nem férnek bele nagyobb igazolások, de jövőre már több lesz a mozgástér.
átvihetik, amit nem költenek el. de a halott pénz az elköltöttnek számít
Értem, tehát Pató Pár írását jatszanak: Ejj, ráérünk arra (értsd nyerni) még! Hmm, Paytontól ez valahonnan ismerősnek cseng, de honnan is…