A Vikings egyik, ha nem a legnagyobb hiányposztja a cornerback volt a holtszezon kezdetén, azonban az első hullám alatt nem érkezett senki a posztra. Most viszont igen, ugyanis leigazolták Shaq Griffint egy évre maximum $6 millióért – írja Jordan Schultz.
A mára 28 éves, korábban harmadik körös Griffin a Seahawksban kezdte pályafutását, Pro Bowler is lett egyszer, majd öt év után távozott, azóta viszont nem igazán találja a helyét. A Jaguars adott neki egy nagy szerződést, de két év után kivágták, aztán elment a Texanshoz, de szezon közben menesztették, majd a Panthers vette fel az idény végére.
Arthur Maulet marad Baltimore-ban, ugyanis a Ravens visszaigazolta két évre a 30 éves cornerbacket – írja az NFL Media. A szerződés részletei egyelőre nem derültek ki.
Hét év alatt a Ravens a negyedik csapata, itt viszont megtalálták a helyét tavaly Mike Macdonald kezei alatt. Főleg a slotban játszott, ahonnan sokat blitzeltették és nagyon jó is volt ilyen helyzetekben. A futás elleni védelemből is bőven kivette a részét, és coverage-ben sem vallott szégyent.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót