Connect with us

Hír

Darren Waller a visszavonuláson gondolkodik

Darren Waller a szezon után közölte a Giants vezetőivel, hogy gondolkodik a visszavonuláson. A csapatnál nemrég beszéltek a játékos ügynökével, amiből azt szűrték le, hogy erre az évre még visszatér a kiváló tight end, azonban Waller most elmondta a New York Postnak, hogy még nem döntött a jövőjéről.

Wallernek szuper sztorija van, függő volt, majd tiszta lett és berobbant az NFL-be, 2019 és 2020 között 2341 yardot és 12 touchdownt szerzett a Raidersben. Utána viszont két év alatt 14 meccset hagyott ki, majd elcserélték a Giantshez egy harmadik körös pickért. Az első New York-i szezonja pedig nem sikerült olyan jól, megint megsérült és mindössze 552 yarddal és egy touchdownnal zárt – persze tegyük hozzá, hogy az egész offense szenvedett a gyenge támadófal és Daniel Jones sérülése miatt is.

A 31 éves tight end idén $10,5 milliót kereshetne, szóval egész sok indoka van a folytatás mellett. Ő azonban dolgozik már a második karrierjén, “Walking Miracle” címmel már a második rap albumát jelentette meg tavaly.

Ha tényleg visszavonulna, akkor a Giantsnél Daniel Bellinger lenne az egyetlen értelmes tight end, de minden bizonnyal kellene mellé/elé még valaki.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x