Az ESPN információi szerint a Giants menesztette a veterán támadófalember Mark Glowinskit, aki a csapat legjobbra értékelt guardja és a második legjobbra értékelt támadófalembere volt a PFF szerint 2023-ban. Persze ez inkább a többiek kritikája.
Gowlinskit két éve igazolta le a Giants a piacon (3 évre $20 millióért) azt remélve, hogy ad egy stabilitást a támadófal közepének. Nem túlzottan jött be a dolog, legalábbis a fizetéséhez mérten biztos nem, ezért is szabadultak meg most tőle. A lépéssel $5,7 milliót spóroltak meg $1,5 millió halott pénz benyelése mellett. A csapatnak így $38,3 millió helye van a sapkában, ami a 13. legtöbb a ligában jelen állás szerint (via Over The Cap).
Glowinski egyébként a nyitófordulós 40-0-s vereség után elvesztette a kezdő pozícióját tavaly, de sérülések miatt így is több mint 500 snapen volt a pályán. A PFF értékelése szerint futástámogatásban abszolút rendben volt, de passz protectionben gyengélkedett. Ezzel együtt is Andrew Thomas mögött a második legjobb falembere volt a Giantsnek a szakoldal szerint, de ez tényleg inkább a többiek kritikája, ugyanis az egész fal borzasztó volt New Yorkban.
Most új OL-edzője lesz a csapatnak, reményeik szerint ez is segít majd a többiek fejlődésén, de biztosan be is kellene ruházniuk az egységbe, guard poszton például teljesen nullán vannak.

Legfrissebb cikkeink
- Nick Chubb maradna a Brownsban
- Patrick Mahomes Tom Brady nyomában
- Három legendás szurkoló, aki ismét ott lesz a Super Bowlon – immár 59. alkalommal
- Tyreek Hill mégis maradna a Dolphinsnál
- Super Bowl LIX – Amikor a Chiefsnél a labda
- Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- HIVATALOS: Írországba látogat az NFL, a Steelers lesz a pályaválasztó
- Maxx Crosby nem akar távozni a Raiderstől
- Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Super Bowlra
- Super Bowl LIX – Edzők
- Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Ők lettek az év díjazottjai
- BREAKING: Josh Allen legyőzte Lamar Jacksont, ő lett az MVP!
- Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- camillo7777 on Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
- camillo7777 on Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Kopi3.14 on Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők