Connect with us

Hír

Lockett belement a fizetéscsökkentésbe, a Broncos és Texans védőt tartott meg

Tyler Lockett esetleges kivágásáról is volt szó a holtszezon elején, azonban az elkapó végül belement egy kisebb fizetéscsökkentésbe, így marad a csapatnál – számolt be Mike Garafolo. Az eddigi két éves $34 milliós szerződése most $30 milliósra redukálódik, a maradékot ösztönző formájában kaphatja meg, cserébe garantálták az idei alacsonyabb fizuját. A kivágása azért merült fel, mert $27 milliós cap hitje van, ami nagyon magas, ezt csökkentették most le valamennyivel (valószínűleg $4 millióval). Ezzel együtt jövőre ismét feljönnek majd a kivágásával kapcsolatos kérdések, főleg hogy már 31 éves. Még mindig egy jó, hasznos elkapó, az öltözőben is fontos figura, de ilyen magas cap hitet talán már nem ér.


A Broncos újraigazolta a safety PJ Locke-ot két évre $7 millióért – írja Ian Rapoport. Justin Simmons kivágása után érdemes volt legalább őt visszahozni, és a korábbi draftolatlan Locke nem is játszott rosszul, amikor be kellett ugrania Kareem Jackson eltiltása és kirúgása-, illetve Caden Sterns sérülése után. Locke jelenleg utóbbival alkotja a kezdő safety duót a csapatnál.


A Texans két defensive backjét is újraigazolta, a safety Eric Murray-t és a nickel corner Desmond Kinget – írja Aaron Wilson. Utóbbiról tudjuk, hogy $1,8 milliós szerződést írt alá, ami ösztönzőkkel $2,2 milliós lehet. Ő elég hullámzó karrieren van túl, és összességében is elég inkonzisztens a játéka, de ennyit megér, ráadásul Tavierre Thomas miatt elsősorban mélyítésként szolgál majd. Murray a teljes tavalyi évet kihagyta sérülés miatt, cserének most is jó lesz.


A Raiders eközben kivágta a belső védőfalember Jerry Tilleryt – írja Adam Schefter. Ez azt jelenti, hogy jelen állás szerint a Raiders tavalyi négy legtöbbet játszó DT-je távozik a csapattól. A korábbi első körös játékos nagyon nem vált be a Chargersben, és tavaly a Raidersben sem lett hirtelen jó. A kivágással $2,3 milliót spórolt a csapat.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x