Hír
TRADE: A Texanstól szerzett védőfalembert a 49ers
A 49ers Arik Armstead kivágása miatt elég vékony lett a belső védőfalember poszton, így ennek orvoslására megszerezték a Texanstól Maliek Collinst, írja minden releváns forrás. Az ellenérték mindössze egy 7. körös pick volt.
A lassan 29 éves Collins eredetileg a Cowboys harmadik köröse volt még 2016-ban. Első négy szezonját Dallasban töltötte, majd egy idényt lehúzott Las Vegasban, az elmúlt három évben pedig a Texanst erősítette. Futás ellen kifejezetten gyenge, volt hogy a szerelési kísérleteinek a 22 százalékát is elrontotta, de pass rush-ban átlagon felüli, tavaly 48 nyomásgyakorlással és hét sackkel zárta az évet.
A szerződése még két évig érvényes, idén 8,5, jövőre pedig 10 millió dollárjába kerül majd a 49ersnek.
A Texans meg állítólag ráhajtana a 49erstől hamarosan menesztésre kerülő Arik Armsteadre.