Az elmúlt két év építkezését követően a Chicago Bears vezetősége egy az eddiginél jóval fontosabb holtszezon elé nézett. A csapat elsődleges feladata egyértelműen az irányítóhelyzetről és az 1/1-es pick sorsáról való döntés volt, ráadásul a rengeteg pénz és drafttőke lehetővé tette a csapat számára, hogy megágyazzanak a jövő irányítójának Chicagóban. Ennél jobb szituációba még soha korábban nem érkezett 1/1-re választott irányító.
Általában az 1/1-re választó csapatok borzalmas kerettel rendelkeznek, míg ezzel szemben a Bears egy már majdnem, hogy kész csapat benyomását kelti. Ez elsősorban annak is köszönhető, hogy a csapat még a 2023-as draft során megkötötte az évezred cseréjét: ennek a trade-nek a hozadéka többek között az elkapó DJ Moore, az OT Darnell Wright, a CB Tyrique Stevenson és az edge rusher Montez Sweat is. Ráadásul, ami megkoronázza ezt az egész üzletet a medvék számára, hogy az említett játékosok mellett még a 2024-es 1/1-es picket is megkapták a tavaly földbe álló Pantherstől.
A Bears részéről tehát nincs is kérdés, az elmúlt két év tevékenysége egyszerűen zseniálisan jóra sikeredett és részben ennek is köszönhető, hogy a csapat magja igencsak rendben van. És ennél még volt feljebb is, így leginkább arról kellett dönteni, hogy ki legyen az a szerencsés irányító, aki beleülhet a tutiba.
Akik távoztak
A Bears rostere fiatal és tehetséges játékosokkal van elsősorban feltöltve és bár voltak ugyan lejáró szerződésű játékok, illetve pár kivágást is eszközöltek, de összességében a távozók egyike sem képviselt magas szintet. Amit mi sem bizonyíthatna jobban, mint hogy a cikk írásának pillanatában a legfontosabb távozóik nagy része még mindig szabadügynök. A teljesség igénye nélkül íme egy lista a legfontosabb távozókról:
Legfrissebb cikkeink
- A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- A Lions hosszabbított David Montgomeryvel
- Jared Goff hét jó passzra egy pazar rekordtól
- Ricky Pearsall hamarosan visszatérhet, de CMC nem
- FK! Preview #6
- Will Levis tudja vállalni a játékot, ő lesz a Titans kezdője
- Valami nagyon nincs rendben a Raidersnél
- Romeo Doubs büntetése lejárt, bajban a Cowboys védelme
- Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – az 5. forduló
- Szombati beszámoló #5 – College foci 2024
- Hosszabbított elit special teamerével a Patriots
- Visszatér a Colts kezdőjébe Anthony Richardson
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Geiz on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Cseh Tibor on A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
Nem tudom, ki a cikk szerzője, de hogy a Bears történelmével nincs tisztában, az tuti.
Itt már annyiszor volt tuti helyzet, jó csapat, namostittalehetőség, hogy ha csak a 10%-ából lett volna gyűrű, akkor a Bears lenne a SB korszak legtöbb bajnoki címével rendelkező frencsájz.
A Bears nem véltelenül kapta a QB temető és sztárjátékosgyilkos megtisztelő címet. Épp ezért én csak akkor fogom elhinni, hogy ez egy jó csapat, amikor átveszik a Lombardit.
Ne legyél ilyen végletes,egy PO ba jutás már komoly fejlődés lenne…
Amúgy igen,ez már már túl jòl néz ki, úgyhogy az új QB valòszínüleg òriási Bust lesz….. amolyan Medvésen!
Az edzői stáb ami nálam még erősen kérdőjeles…. Viszont nagyon örülnék ha végre a Bears is beletalálna a tutiba!
A PO-ba bejutott MVP Trubbal kéccer is Nagy olyan csapattal, amelyik először kiemelkedő védelemmel és elfogadható támadóalakulattal rendelkezett, másoccor meg két évre rá egy bűnszar bandával. Mindkéccer úgy kipotyogtunk, hogy öröm volt nézni. És emlékeztetnék, hogy Trubot akkor a szakma legalább úgy értékelte, mint Filcet, sőt.
Ez a mostani társulat egy fikarcnyit sem jobb, mint azok és a jó fekete fene tuggya, mire lesz képes a csodagyerek a hóbortjaival. Mindennek tetejébe az edzői stáb sem egy húazannyát, pedig őket is milyen szépen dícsérte fűfavirág.
Szal maraggyunk annyiban, hogy aki erre a Bears történelmét figyelembe véve nekiáll csodát várni, az vagy ütődött, vagy provokátor.
Nyugodj meg, az első körös qb kihullik 14.héten , jön Brady és a hátán beviszi a csapatot wc helyen a rájátszásba, majd az SB-ig jutva csak ott veszít a csapat 1 meccset
természetesen az, csak igazodtam a végével a te általában hangoztatott véleményedhez :-)
Ééééén mondtam ojat, hogy SB-be jutunk? A PO is ojan távol van, mint ide Ravalpindi.