Brandon Aiyuk a liga egyik legjobb elkapójává nőtte ki magát és szeretne ennek megfelelő kompenzációt. Az elégedetlenségének kifejezése érdekében már kikövette a 49erst a közösségi médiában, ugyanakkor a játékos ügynöke az ezzel kapcsolatos pletykákra válaszolva kijelentette, hogy az elkapó nem kért cserét a csapattól.
A korábbi első körös elkapó tavaly karrierévet tartott, az elit skill játékosokkal teletűzdelt 49ersben 75 elkapásból 1342 yardot és hét TD-t szerzett. Egyértelmű első számúként még ennél is jobb számokra lehetne képes, a piaci értéke pedig az eddigiek alapján könnyedén 25+ millió dollár is lehet. Ehhez képest csak 14,1 millió dollárt keresne idén az ötödik éves opciójával, ráadásul jövőre szabadügynök lesz jelen állás szerint, tehát semmilyen hosszú távú garanciája nincs.
A 49ers eddig szinte minden sztárjával hosszabbított, viszont 2025-re már most effektíve 34 millió dolláros mínuszban van, így könnyen elképzelhető, hogy Aiyuk már nem fér bele a költségvetésbe.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót