A Texans megszerezte a Billstől a sztárelkapó Stefon Diggst egy második körös pickért cserébe. A WR-nek még négy évre szólt volna a szerződése, azonban Diggs kiharcolta, hogy az utolsó hármat töröljék ebből. Sőt, még egy $3,5 milliós emelést is kapott az idei szezonra, így $22,52 millióért fog játszani 2024-ben, majd aztán szabadügynök lesz a szezon végén – írja Adam Schefter.
A Texansnál azzal indokolják ezt nyilvánosan, hogy így Diggs motiváltabb lesz a legjobb formáját nyújtani, hiszen új szerződésért kell harcolnia. Amiben van is valami, szó se róla, hisz tudjuk, hogy az elkapó nem a legegyszerűbben kezelhető játékos. Azonban ezzel egyértelműen rosszabbul járt a gárda, mivel így már nem kontrollálják Diggs játékjogát a következő három évre, amikor csak 18-19 milliókat keresett volna.
Így azért kevésbé néz ki jól a trade a Texans szemszögéből.
Szintén Diggsszel kapcsolatos infó, hogy az elkapó az 1-es mezben fog játszani, amit nagyjából 100 ezer dollárért vett meg a safety Jimmie Wardtól, ugyanis a játékosnak ki kellett fizetnie a már elkészített, eladásra váró mezek értékét.

Legfrissebb cikkeink
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
Legutóbbi hozzászólások
- Miloo on Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- Pedro44 on Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- Csakeztne on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő