Az NFL az idei évtől átalakítja a kickoffokat, ami miatt sokkal hangsúlyosabbak lehetnek a visszahordások, mint az utóbbi szezonokban. Így a csapatoknak is elképzelhető, hogy érdekükben áll majd akár a jobb játékosaikat is bedobni visszahordónak. A Cowboysnál például a sztár pass rusher Micah Parsons is jelentkezett erre a pozícióra – árulta el a dallasiak special team koordinátora, John Fassel.
“Ismeritek Micah-t. Már korábban is lobbizott nálam, hogy ő lehessen az első számú kickoff visszahordó. Én csak annyit mondtam erre, hogy ezt nálam magasabb beosztású emberekkel kell megbeszélnie. Én persze imádnám, ha ezt lehetne. Rengeteg yardot szerezne nekünk. De tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Esetleg akkor, ha hat ponttal égünk nyolc másodperccel a vége előtt és touchdownt kell szerezni a kickoffból.”
– mondta Fassel a Ross Tucker Podcastben.
A koordinátor szerint nem csak visszahordóként, hanem kickoff coverage-ben is szuper lenne Parsons, az új szabályok pedig kedveznének is az ő stílusának, hiszen gyorsan megverhetné az emberét és mehetne megcsinálni a szerelést. Fassel látta Parsonst a Penn State egyetemen a special teamben elsőévesként és már akkor tetszett neki, pedig nem is őt kellett volna figyelnie.
Lehet, hogy Parsons király lenne visszahordóként, de minden bizonnyal nem éri meg a kockázatot, hogy egy ilyen játék során megsérüljön.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót