Connect with us

Hír

HFL: Így áll a helyzet a hajrá előtt

Legutóbb két hete jelentkeztünk be a HFL, azaz a magyar kiemelt amerikai futball bajnokság történéseiről, azóta pedig lement egy teljes forduló, tehát minden csapat pályára lépett. 

Fotó: Cowbells Facebook oldal

A “klasszikus” budapesti rangadón a Cowbells nagyon magabiztosan verte meg a Wolvest. Három negyed alatt 31-0-s előnyt alakítottak ki, majd az utolsó játékrészben a Farkasoknak csak a becsületpontok jöttek össze, így végül 31-3-as végeredménnyel maradtak veretlenek a Kolomposok. Zamir Wildert kell kiemelni a találkozón, aki három touchdownt is szerzett.

Szintén veretlen maradt a Titans, amely ugyancsak nagyon magabiztosan, már a félidőben 28-0-ra vezetve, végül 42-14-re verte meg a sereghajtó és továbbra is nyeretlen VSD Rangerst. A dunakesziek becsületére legyen mondva, hogy majdnem kétszer annyi pontot szereztek, mint az első három mérkőzésükön összesen (8). Nem feltétlen emiatt a meccs miatt, de a Titans továbbra is a bajnokság (egyik/legfőbb) esélyese.

A Rangers nyeretlen maradt, azonban az Újpest Bulldogs nem, hiszen 28-10-re megverte a Győr Sharks együttesét (ezzel ráadásul rájátszást érő helyre is került). Nagyot játszott a védelem is a három szerzett labdával, de mindenképp Emhő Lórántot kell kiemelni elsősorban, aki mindössze 16 évesen kezdett irányító poszton (ez HFL-rekord) és győzelemre vezette a gárdát.

Így már csak négy mérkőzés maradt hátra az alapszakaszból, két hét múlva (június 8-9) teljes fordulót rendeznek, illetve két hétre rá (június 23) játsszák le a korábban elmaradt Wolves-Bulldogs összecsapást.

A bajnokság állása:

  1. Budapest Titans 4-0
  2. Csepel TC Cowbells 4-0
  3. Újpest Bulldogs 1-2
  4. Budapest Wolves 1-2
  5. Győr Sharks 1-3
  6. VSD Rangers 0-4

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x